Pontyok, amurok, napsütés és eső a Pokláson – versenybeszámoló

Szeptember 17-én a tavalyi év hagyományát követve sereglettek össze a finomszerelékes horgászat hívei a Poklás csatornán, hogy „szabadstílusban” vessék össze tudásuk és szerencséjük legjavát a „Módszerek harca”  elnevezésű verseny keretében.

A kétfős csapatok alkotta mezőny, a csapattagok számának megfelelően két szektorba sorolva, egyfordulós rendszerben volt hivatott megvívni csatáját délelőtt 9 órától délután 15 óráig a vízterület szinte teljes szakaszán elhelyezkedve.

A választott horgászmódszerek közül – a vízterület adottságainak megfelelően – elsősorban a feeder, a rakós és a match dominált attól függően, hogy ki, miben bízott leginkább, illetve a sorsolt helyeken a mederviszonyok és az egyéb körülmények melyik stílusnak engedtek teret leginkább.

Akik már részt vettek valaha a Poklás csatornán horgászversenyen, azok jól tudták, hogy az alapvetően ponty, amur, ezüstkárász (illetve törpeharcsa) összetételű versenyhalállomány – főként az első két faj – óvatosabbá válik ilyekor és előszeretettel húzódik el a versenyzaj közeléből, inkább a túloldal sok helyen nádtorzsos, akadós mederrészeit preferálva.

Ezért most sem volt meglepő, hogy a fogási mennyiségek árnyaltabb képet adtak a vízterület valós halállományáról, noha az esővel induló verseny első egy-két órájában a pálya középső harmadán kifejezetten kapós kedvükben voltak a halak.

A eső nyomában kitisztuló, gyenge szélmozgást adó időben a déli órák közel harminc fokos nyárutói melege aztán visszavetette az ígéretes halétvágyat és igencsak szurkolni kellett egy-egy szebb halat jelentő szerelékelhúzásért.

Egy-egy ponty, be-beugró amurok, fájdalmas halvesztések jellemezték innentől a viadalt és a horgászok jól tudták, ezek a „néha” halak nagyon komolyan beleszólhatnak a versenyhelyezések alakulásába. Egy-egy szebb, sikeresen szákba terelt uszonyos ezért fokozott örömet jelentett, főként, hogy néhol  4-5 kilós amurok is megkörnyékezték a szerelékeket. Nem beszélve arról, hogy a meteorológia délutánra újabb, méghozzá igen komoly zivatart jósolt a térségre, ami abszolút kiszámíthatatlanságot ígért a verseny finisére.

A cyberkorszaknak köszönhetően így nem is ért senkit sem váratlanul, hogy bő fél órával a lefújás előtt, komoly szélbetöréssel érkezett meg az okoseszközökön már régen szemmel tartott zivatar. Olyannyira markánsan, ömleni kezdő esővel zendített rá, hogy a szervezők, helyes döntést hozva azonnal lefújták a találkozót. Néhány sapka és napernyő így is a vízben között ki, de ami lehetett, az menthető volt.

A mérlegelés és eredményhirdetés azonban a masszívan zuhogó eső harmincadjára jutott, ahol sorban beázó digitális mérlegek és gyorsan sárrá változó talaj nehezítette a verseny utolsó momentumait.

Szervezők és versenyzők együttes kitartásának köszönhetően azonban a cudar idő ellenére is megtalálták gazdájukat a díjak és serlegek, nem maradt el a legjobbaknak kijáró taps és természetesen a csoportkép sem.

Eredmények:

Helyezés Csapattagok Pontszám Összfogás
1. Tóth Zoltán
Szabó József
8 15,84 kg
2. Szalai Zsolt
Tokaji Roland
9 10,32 kg
3. Lázár Krisztián
Karácsonyi Máté
9 10,18 kg
4. Lázár János
Karácsonyi Roland
11 9,16 kg
5. Szatmári Roland
Téglás Béla
11 8,35 kg
6. Hricsovinyi József
Kelemen Miklós
13 11,52 kg
Mezőny összfogás: 107.08 kg
Legnagyobb hal: Heisz Zoltán – amur 9.23 kg