Rekordszámú szép fogás 2022-ben a KHESZ vizein

Ha évkezdés, akkor házunk táján szokás szerint fókuszba kerülnek a horgászok által beküldött előző évi nagyhalas kalandok a „Szép fogások – küldjön és nyerjen!” játékunk keretében. Évközben nem jellemezte túlzott adatközlő kedv a pecásokat, hiszen a beszámolók zöme november-december hónapban érkezett, fokozottan, szinte rohamszerűn a két ünnep közti utolsó napokban.

Jelenleg még javában tart az adatfeldolgozás, de már most biztosnak tűnik, hogy minden eddiginél több, közel 300 beszámoló landolt elektronikus levelesládánkban, ami cáfolhatatlanul igazolja azt a tényt, hogy horgászvizeink összességében továbbra is stabil, folyamatosan erősödő halállománnyal bírnak, egyre „exkluzívabb” nagyhalas kondíciókkal kecsegtetve.

Ahogy mindig, a beszámolókból most is igyekszünk majd levonni tanulságos következtetéseket mind halfaji, mind vízterületi komponensek tekintetében, illetve fokozottan „terítékre” hozva a horgászok halakkal szembeni tanúsított magatartását is, ami sajnos még mindig hagy kívánnivalót maga után.

Érdemes lesz tehát figyelni a következő napokban ütemesen bővülő fogási listánkat, ahol már most gyönyörű halakkal – többek között három kilót közelítő dévérekkel, kilós karikakeszegekkel, 20 pluszos amurokkal, megaaraszos „vezérküsszel”, pergetve fogott 41 kilós sebes-körösi harcsával – találkozhatunk, de egy-két olyan fogás is feltűnik hamarosan, ami körös-vidéki hírtartományokban igencsak nagyot fog szólni.

2022- évi fogási beszámolók listája ITT.

(A nyereménysoroslás időpontjáról külön posztban adunk tájékoztatást.)