Rengeteg hal, nagy izgalmak, torta és napsütés a Sulikupa döntőben

Kiváló hangulatban lezajló, meglepetésekkel teli döntős versenynappal ért véget vasárnap az V. Körösvidéki Sulikupa 2019. évi kihívása Mezőberényben a Hosszú tavon. A vízparti rekreációt egyedülálló módon népszerűsítő gyermek horgászverseny sorozat fináléja a kisévfordulóhoz méltó ranggal ünnepelt.

A kilenc tankerületi helyszín selejtezőiből döntőbe jutott 18 háromfős csapat (+felnőtt csapatvezető) gyermekhorgászai, szülőkből és barátokból álló szurkolói karéjban vetették be horgászkészségeiket pontban délelőtt kilenckor annak reményében, hogy idén ők emelhetik magasba a bajnoki serleget.

Az igencsak szeszélyes és csapadékos május ajándékaként a döntőt szikrázó napsütés ragyogta be, tökéletes időjárási körülményeket biztosítva a jeles naphoz. A kora nyári meleghez azonban élénk szél is párosult, ez pedig „haljárás” tekintetében ugyancsak éreztette hatását. A három szektorba sorsolt kishorgászoknak gyorsan meg kellett találniuk, hogy a látszólag egynemű vízterületen a légmozgás hová „tolja” a zömében kárászokból és kisebb részt 20-25 centiméteres pontyokból álló halcsapatokat, így voltak szakaszok, ahol a partközelébe torlódott halak megfogásához egy 5-6 méteres spiccbot jelentette a leghatékonyabb eszközt.

A szervezők legnagyobb örömére a délig tartó viadalon szinte minden kispecás sikerrel tudta gyarapítani szákjának tartalmát és bár a szomszédok igyekeztek megsaccolni egymás fogási teljesítményét, a grammokra számolt valóság csak a hivatalos mérlegeléskor derülhetett ki.

A mindig nagy izgalmakat adó zsákmányösszesítés megmutatta, hogy a Sulikupás döntősök idén sem „kolbászért” vették halfogó tudományukat, ugyanis a haltartókban rendre egy-két tucat tenyeres halacska fickándozott, ez pedig átlagosan bőven kiló feletti eredményeket produkált.

A szektorok  éllovasai idén is igazán kimagaslóan teljesítettek: három-négy kilogrammnyi fogásaik abszolút rátermettségről tettettek tanúbizonyságot, Gézárt Barnabás 5470 grammos terítéke pedig mindenkit meggyőzően fölözött le.

Csapatverseny lévén azonban a három tag együttes szektorhelyezési pontszáma került értékelésre, így az eredményhirdetésig óriási várakozásként marad megválaszolatlan a legfontosabb kérdés: ki nyerte a jubileumi V. Körösvidéki Sulikupát?

Amíg az eredmények kiértékelése megtörtént, a fáradt és éhes horgászpalánták a békési Grebb Burger helyben készített és kínált kézműves üdítőjét és hamburgerét fogyaszthatták.

A díjátadó közönsége ezúttal is egyre nagyobb ovációval köszöntötte a mind előkelőbb helyezésért kiszólított csapatokat. A kitörő örömujjongás és legnagyobb taps ezúttal mezőtúri illetőségű ezüstnek és aranynak szólt, de senki sem maradt elismerés nélkül. Minden résztvevő elért eredménytől függetlenül emléklapot és emlékérmet kapott, a legjobb 3 csapat kupát és értékes tárgynyereményeket vehetett át, illetve tagjaik meghívást kaptak a KHESZ szervezésében megrendezésre kerülő nyári horgásztáborba.

A szektorok legjobbjai szintén kupát és tárnyereményeket kaptak, valamint a legjobban horgászó lány is egy nagy serleg és plusz egy szép virágcsokor boldog tulajdonosa lett.

A díjátadó ezúttal két különleges meglepetést is tartogatott. Az egyiket a Kiss Georgina által, a kupagyőztesnek felajánlott Nagy-ho-ho-horgász díj jelentette, másikat pedig a százszeletes dobostorta adta, amely méltó ráadásként búcsúztatta az idei jubileumi Sulikupás eseményeket.

(A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége ezúton gratulál a legjobb eredményt elért csapatoknak, mindenkinek megköszönve a sportszerű versenyzést!)

Cikk: Tószögi György
Fotó: Metzker Krisztina, Kolozsi Tamás, Tószögi György
(Még több kép facebook oldalunkon)

Eredmények:

  1. Rákóczi Általános Iskola 1. Csapata, Mezőtúr – Varga Zoltán, Sőrés Márton, Malavolti Marcell, Malavolti Andrea csp.v.
  2. Református Kollégium 3. Csapata, Mezőtúr – Tar Ákos, Malavolti Riccardo, Vékony Patrik, Malavolti Claudio csp.v.
  3. Szarvasi Szlovák Általános Iskola – Hornok Benedek, Szebenyinszki Bálint, Megyik Emma, Deli ibolya csp.v.
  4. Kondorosi Petőfi István Általános Iskola – Gyurik Krisztofer, Bagy Dániel, Nagy Zsigmond, Barna Róbert csp.v.
  5. Mezőberényi Általános Iskola és AMI – Nagy Nikoletta, Gézárt Barnabás, Gschwindt András, Papp Zoltán csp.v.
  6. Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola Gyomaendrőd „Nagy Pecások” csapata – Mohácsi Sándor, Botos Lujza, Budai József, Munkácsi Lajos csp.v.
  7. Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium – Karácsonyi Dávid, Frank Balázs Bence, Kőszeghy Dominik, Karácsonyi Roland csp.v.
  8. Sarkadi Általános Iskola Guylai Úti Telephelye – Tóth Roland, Bálint Brendon, Tóth Zsolt, Bálint Imre
  9. Mezőkovácsházi Csanád Vezér Általános Iskola és AMI – Palmer Olivér, Tóth Bence Ferenc, Dudaszeg Krisztián, Szabóné Józsa Tünde csp.v.
  10. Kossuth L. Általános Iskola 5. Csapata, Mezőtúr – Búsi Bíborka, Kovács Patrik, Polgár Bence, Polgár Andor
  11. Kiss Bálint Általános Iskola „Csukások” csapata, Gyomaendrőd (Kiss Adrián, Ács Martin, Csikós Markó, dr. Hunya Miklós csp.v.
  12. Szegedi Kis István Református Általános Iskola – Balog Botond, Balog Sándor, Beinschrodt Attila xa.p.
  13. Székács József Evangélikus Általános Iskola 2. – Bánki-Horváth Antal Botond, Nagy Ákos Bence, Ökrös Zsombor, Bánki Horváth Antal csp.v.
  14. Túrkevei Petőfi Általános Iskola – Sipos József, Veres Csaba, Nánási Róbert, Lácsenkáné csp.v.
  15. Kiss Bálint Általános Iskola „Bajnokok Team” csapata, Gyomaendrőd – Csontos Levente, Forgács Gergő, Gál Csanád Donáth, dr. Hunya Miklós csp.v.)
  16. Szegedi Kis István Református Általános Iskola – Bányai Nóra Lili, Hidvégi Viktória, Sutő Levente, Varga Szilvia
  17. Székács József Evangélikus Általános Iskola 1. – Zsoldi Lajos Gábor, Pál Norbert, Rajtó Patrik Zoltán, Patakfalvi János csp.v.
  18. Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Békés – Kocsor György László, Kovács Zsolt, Petrás Áron Richárd, Kocsor György csp.v.