Részidős állás a Békés Megyei Bojlis Horgászversenyen

Bár igazán kapitális fogást még egy csapat sem jegyez a kedd óta Fás-tavon zajló Békés Megyei Bojlis Horgászversenyen, egyáltalán nem mondhatni, hogy haltalan volna a viadal. Sőt, kifejezetten sok pontyot sikerült már horogra csábítani a mezőnynek, de ezek egy része a 3 kilogramm súlylimit alatt dominált. Természetesen horogra akadtak azért ennél nagyobb példányok is, közelítve a versenylélektan szempontjából már ugyancsak kívánatos 10 pluszos határt.

A csapatok bíznak benne, hogy a kicsit „apróhalasabb” kezdetet, a tegnapi napon zivatarosra fordult időjárás darabosabb  halakra váltja. Erre tegnap délután már kedvező előjelek mutatkoztak, főként, hogy a két napig kapás nélkül vegetáló Élvehal Csapat egy 9.110 grammos nyurgás tőponttyal iratkozott fel végre a fogási listára, illetve hogy a Bojli Garázs gárdája a délutáni legnagyobb esőben egy 9.215 grammos tőpontyot fogott.

A verseny most tart a középszakaszában, így tehát bőven van még idő a Fás-tó igazán nagytestű pontyai közül néhányat mérlegre tenni. A tegnapi, 48 órás versenyállás szerint az eredmények a következőképpen alakultak:

48 óra utáni részeredmény:

1. DELMA CARP TEAM: 7,030 kg + 8,145 kg + 6,315 kg = 21,49 kg

2. SCS FISHING TEAM: 5,130 kg + 7,390 kg + 6,755 kg = 19,275 kg

3. PÜSKI CARP TEAM: 9,330 kg+ 5,760 kg = 15,09 kg

4. LAMUR CARP TEAM: 9,220 kg

5. ÉLVEHAL CSAPAT:  9,110 kg

6. PONTYVADÁSZOK TISZABERCEL:  9,070 kg

Összesen 11 darab, összsúly 83,255 kg