Sulikupa selejtező eredmények – videó a gyomaendrődi selejtezőről

A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége immár negyedik alkalommal rendezte meg a Körösvidéki Sulikupát, hogy az általános iskolás korú gyermekeket egészséges zöld környezetekbe csábítsák a szabadidős vízparti élmények és a horgászat népszerűsítésének jegyében.

Az országban egyedülálló gyermekhorgász programsorozat növekvő népszerűségét mutatja, hogy idén minden korábbi nevezőszámot meghaladva mintegy 98 háromfős csapat, plusz csapatvezetőik részvételével zajlottak a selejtezők, amely tíz tankerületi helyszínen összesen közel háromszáz gyermek versengését jelentette április hónap hétvégéin.

A legkiemelkedőbb tankerületi selejtező helyszínek a következőek voltak: Békés 21 csapattal, Gyomaendrőd 19 csapattal, Mezőtúr 15 csapattal, Sarkad 11 csapattal.

A Békésen lebonyolított egy fordulós selejtező több mint hatvanfős mezőnye komoly kihívást jelentett a rendező Békési Horgász Egyesületnek. Az egyesület kezelésében lévő Puskaporos-tavon azonban a tagság aktívája minden igényt kielégítő terepi előkészületeket végzett, így Békés, Köröstarcsa és Mezőberény kispecásai kiváló körülmények között ügyeskedhettek.

A Puskaporos-tó abból a szempontból is kifejezetten jó választásnak bizonyult, hogy halállományát tekintve keresve sem lehetett volna jobb helyszínt találni. Sok-sok kapás, sokféle hal – vörösszárnyú keszeg, bodorka, kárász, naphal, sügér, compó, küsz, nem túl sok törpeharcsa, razbóra, egy-egy kisebb-nagyobb ponty – alighanem a legjobb recept arra, hogy egy gyermek kezében vígan táncoljon a spiccbot.


Békésen megtelt a Puskaporos-tó a Sulikupásokkal

Több településen egyébként kifejezetten erőteljes gyermekhorgász létszám növekedés volt tapasztalható az előző évekhez selejtezőihez képest, ami a Sulikupa népszerűsítő hatása mellett elsősorban annak az utánpótlás-nevelő munkának köszönhető, amelyet a helyi horgászegyesületek számos térségben kifejtenek.

A gyomaendrődi kétfordulós selejtezőn horgászbotot ragadó gyermekhorgász közösség jó példája mindennek, köszönhetően a Gyomai Horgászok Egyesülete által több általános iskolában is elindított horgászszakkörnek. Ennek tanulságairól a KHESZ elnöke, Dr. Hunya Miklós – aki maga is aktív megvalósítója a helyi horgászifjúsági nevelésnek – egy rövid riportban beszélt a Révzugi-holtágon tartott második gyomai selejtezőnapon.


Gyomaendrődön is rekordszámmal neveztek a gyerekek

A IV. Körösvidéki Sulikupa selejtezőiből mintegy 17 csapat jutott végül a fináléba, amely rangos esemény május 13-án kerül megrendezésre a mezőberényi Hosszú-tavon. A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége ezúton kíván a döntő minden résztvevőjének jó versenyzést és eredményes horgászatot!

Döntőbe jutott csapatok:

Csapat megnevezése Csapatvezető Versenyzők
Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola és Diákotthon FC. BVC, Gyomaendrőd dr. Hunya Miklós Búza Gergő Csaba
Cserenyecz Kristóf
Varsányi Áron
Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szeghalom Csák István Bere Péter
Pap Oszkár
Pápista Ádám
Szlovák Általános Iskola Szarvas Nagy Pál
Bohus Ákos
Szpisjak Bianka
Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Pelle Zsolt Gazdag László
Mellis Csaba
Pelle Zalán
Kiss Bálint Általános Iskola Gyomaendrőd Bajnokok Weigert Zsolt Weigert Zsolt
Csontos Levente
Forgács Gergő
Kiss Bálint Általános Iskola Gyomaendrőd Dinnyések dr. Hunya Miklós Mahovics Álmos
Kakati Tamás
Csikós Ádám
Sarkadi Általános Iskola Gyulai Úti Telephely  Erdei Attila Keller-Pintér János Bence 
Keller-Pintér Barnabás 
Tóth Zsolt 
Sarkadi Általános Iskola Gyulai Úti Telephely  Barkóczi Mihály Barkóczi Vivien 
Papp Ibolya Rozália 
Laukó János Richárd 
Munkácsy Horgászegyesület 4.  Gyulai Dűrer Albert iskola tanulói Szabó Zoltán Szabó Barnabás
Győri Mihály
Kovács Mihály 
Mezőtúri II. Rákóczi Ferenc  Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kozák Zsolt Hodos Marcell
Vékony Vilmos
Malavolti Marcell
Szent István Katolikus Általános Iskola, Mezőtúr Horvát Róbert Czihat Dániel Róbert
Gulyás Bence
Gomány István
Mezőkovácsházi Csanád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szabóné Józsa Tünde Palmer Olivér
Ágoston Boldizsár
Major András Gergő
Békéscsabai Belvárosi Gimnázium és Általános Iskola Karácsonyi Roland Karácsonyi Dávid
Balogh Hunor József
Frank Balázs Bence
Kondorosi Petőfi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola  Barna Róbert Antal Márk
Horváth Dávid
Sütő Máté
Szegedi Kis István Református Gimnázium és Általános Iskola  Beinschrodt Attila Balog Botond
Balog Sándor
Beinschrodt Ervin
Köröstarcsai Arany Gusztáv Általános Iskola Miklós Gábor Gyaraki Adrienn
Mező Lili
Puskás Petra
Mezőberényi Petőfi Sándor Általános Iskola és Gimnázium Barna István Kis Bendegúz
Hidasi Csaba
Pojendán Gergő

Köszönjük a selejtező lebonyolítását a tagegyesületeknek, szervezeteknek: Békési Horgászegyesület, KHESZ Ifi Klub, Gyomai HE, Gyulai SHE, Munkácsy HE, Mezőkovácsházi SHE, Kinizsi HE (Orosháza), Bárkás HE (Sarkad), Matchfishing SHE (Szarvas), Mezőtúri Lokálpatrióta Egyesület, Pinki Horgászbolt, Mágori SHE (Vésztő), Szeghalmi HE, Barna Róbert (Kondoros).

Az egyes tankerületi selejtezőkről fotók facebook oldalunkon találhatóak.