Száraz-ér a mi vizünk – környezetvédelmi konferencia Végegyházán

A Végegyházi Sporthorgász Egyesület és a Barangoló Közhasznú Egyesület szervezésében „Száraz-ér a mi vizünk” címmel tartottak környezetvédelmi konferenciát március 1-én Végegyházán a Barangoló Közösségi Házban. A KHESZ hasznosításába került dél-békési vízért eddig is példásan tevékenykedő végegyházi horgászok így ismét méltó módon hívták fel a figyelmet az Aradtól egészen Makóig kanyargó természeti-, tájképi- és kulturális vonatkozásaiban is kiemelt értékeket képviselő ősi Maros-ágra.

A megjelenteket Gyovai Csanád, a Végegyházi Sporthorgász Egyesület elnöke köszöntötte. A rendezvény bevezetőjeként elmondta, hogy a Száraz-ér összeköti a térségben élőket, akiket közös természeti kincsük szeretete és védelme jellemez. A végegyháziak élen járnak ebben, de a környezetvédelem eredményességéhez szükség van az összefogásra is.

A régészeti, szelektív hulladékgyűjtési és környezetvédelmi előadásokat is magába foglaló konferencián a dél-békési csatornák új vízkezelőjeként a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége is képviseltette magát. Nemes Attila, KHESZ ügyvezető a hallgatóság számára először a horgászat korunkat érintő jelentőségét foglalta össze, kiemelve, hogy az elmúlt 12 évben horgászaink hatvannál is több világ- és Európa-bajnokságon szereztek érmet, így joggal lehetünk büszkék. Ezt követően kiemelte, hogy Békés megyében – Magyarország megyéit megelőzve  – 88 tagegyesületben összesen 16.074 fő horgászott 2015 végén, mely ennek a szabadidős tevékenységnek a népszerűségét jól mutatja környékünkön. Végül a horgászat szabályozásának aktuális jogszabályváltozásairól is hallhattak a jelenlévők.

A Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás pályázata által támogatott konferencia végén ízletes halászlé várta a résztvevőket, amely mellett immár kötetlenebb beszélgetések folytak a Száraz-ér jelenével, jövőjével kapcsolatban.

Forrás: http://vegegyhazibarangolo.hu/