Szemétszedés a Kettős-Körös partján

A Halibi horgászbolt szervezésében mintegy 20 fő (kicsik és nagyok egyaránt), a Kettős-Körös partjának tisztaságáért felelősséget érző társadalmi aktíva 2017. április 2-án úgy döntött, hogy a csiklandozó kora tavaszi napsütést kihasználva a folyó mezőberényi szakaszán a horgászszezon kezdete előtt megtisztítja a hullámteret a tájba egyáltalán nem illő hulladéktól. A jó hangulatban eltelt 3-4 órában mindenféle lim-lom került a rendeltetési helyére, azaz a szemetes zsákok ölelő fogságába.

Az is kiderült, hogy a horgászok által leginkább kedvelt sör a Kőbányai világos, és egyebek mellett számos magányosan tengődő üres sörös doboz fogadott örök hűséget a szemetes zsákoknak, melyekből hozzávetőlegesen 40-50 zsáknyi került elszállításra.

Cikk: Székely Tibor
Fotók, képfeliratok: Kolozsi Tamás


Reggeli készülődés – nagyok


Reggeli készülődés – kicsik


Kis csapat


Családi szemétszedés


Még a kamerás is szedte


Első részlet szemét


Pihenő – kis csapat, nagy szemét


Szemétszedés, ártér, gyerekek


Kisgyerek, nagy kupac szemét


Szemétszedés vége


Végeredmény