Önkéntesek szedték a szemetet az Élővíz-csatorna belvárosi szakaszán csütörtök délelőtt. A négy lelkes civil (köztük Boros Zoltán, a Körös Környezetbarát Közösség elnöke) mindössze három óra alatt tisztította meg – 1500 liternyi szemetet összegyűjtve – a Békési úti duzzasztótól a Deák utcai hídig tartó szakasz partját, vízfelületét és a nádszegélyt. Az akció célja a környezet megszépítésén túl, hogy bizonyítsa, kevés ember is képes jelentős változást véghezvinni rövid idő alatt, ha valóban cselekszik. A csoport reményét fejezte ki, hogy példát tudtak mutatni a jövő horgászgenerációjának, akik így május 1-jén tiszta környezetben élhetik át a versenyhorgászat izgalmait. További képeket a Beol.hu képgalériájában talál. A társaság többedmagával korábban a Gerlai holtág partjának egy szakaszát tisztította meg. Az eseményről beszámolt a Békés Megyei Online.

Az Európa Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy weboldalunk ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" telepíthet az Ön készülékére.
A weboldalunk által használt sütik az oldal működéséhez szükségesek, letiltásukkal, korlátozásukkal oldalunk egyes funkciói elérhetetlenné válnak. Bővebben Adatkezelési tájékoztatónk IV/8. pontjában olvashat a sütikről.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.