Színes a repertoár a KHESZ idei „szép fogások” nyereményjátékában

Egyre népszerűbb a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége idén harmadik éve meghirdetett „Szép fogások – Küldjön és nyerjen!” elnevezésű nyereményjátéka, amelyben következő évi KHESZ éves általános területi jegyek kerülnek kisorsolásra. Az idei évben beküldött beszámolók nem csak arról tanúskodnak, hogy a térség növekvő számú horgászközönsége egyre szívesebben osztja meg fogási élményeit másokkal, hanem arról is, hogy bizony egyre inkább van miről hírt adni.

A horgászszezon legjavának beköszöntével folyamatosan és egyre nagyobb ütemben érkeznek a pontyokról, amurokról, süllők, balinokról, keszegfélékről és számos más halfaj egyedeiről szóló fogási beszámolók Szövetségünkhöz, amelyek feldolgozása folyamatosan zajlik. Örömmel tapasztaljuk, hogy a halfajok tekintetében igen sokszínű lista vízterületi megosztottsága nem hangsúlyozódik egyoldalúan egyes horgászvizekre vagy vízterület típusokra – mint például holtágak –, hanem szépen reprezentálják a tavak, csatornák, folyók nyújtotta horgászélményeket is.


A kiló feletti dévér már nem meglepő a Körösön


Egy közös fotó a holtágak óriásaival feljethetetlen körös-vidéki horgászemlék

Különösen az élővizek fogási beszámolói mutatnak stabil felfutást, ami tükrözi, hogy a Körös-vidék folyóinak halállománya az ipari halászat terhétől megszabadulva az egységes horgászszövetségi hasznosítás mellett jó ütemben regenerálódik. A KHESZ országos átlagot meghaladó halasításai mindazon túl a zárt vizek horgászati kondícióit is jelentősen javították, ami szintén visszaköszön a beszámolókban.

A fogási beszámolók során végigtekintve örvendetes módon az is kitűnik, hogy a játék „szellemiségéhez” híven nem csupán a méretekben kapitálisabb fogások kerülnek megosztásra, hanem az olyan „szép fogások” is, amely a horgászok számára egyéb okokból kifolyólag is emlékezetes pillanatokat jelentettek. Ezekről többen élményszerűen, a fogások történetét részletesen leírva számoltak be, ami így másoknak is sok tanulsággal szolgálhat.


Ritka, védett, ráadásul fajában kapitális körösi nyúldomolykó


„Szépek” az Élővíz-csatorna partján

Az eddig beküldött fogási hírek alapján vélelmezető, hogy a nyereményjáték történetében minden eddiginél színesebb és gazdagabb fogási élmények kerülnek majd a körös-vidéki horgászélmények legendáriumába a 2018-as esztendőben.

Küldjön be Ön is beszámolót szép fogásairól és nyerjen területi jegyet 2018. évre! Részletekért kattintson IDE!

Néhány fotó a legutóbbi, feldolgozás alatt lévő fogási beszámolókból: