Tájékoztatás és körkép KHESZ vizeinek hidrológiai állapotáról

A hosszan tartó aszályos, csapadéktalan időjárás rendkívüli hidrológiai állapot okozott a Körös-vidéken is. Folyóink, holtágaink, tavaink, csatornáink vízkészlete egyes területeken soha nem látott módon megcsappant, illetve fogyatkozik, miközben a vízkészletek pótlására, frissítésére, egyes vízterületek/vízszakaszok esetében korlátozott módon vagy egyáltalán nincs lehetőség.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a fogyó vízkészletek és a fokozott algaképződés ellenére egyelőre sehol sem alakult ki az ökoszisztémát súlyosan degradáló havária helyzet, jelentős mértékű halpusztulás sehol sem tapasztalható, vizeink többségében az oldott oxigén szintje továbbra is megfelelő.

A kedvezőtlen hidrológiai viszonyok melletti, egyelőre „nem vészhelyzetei” állapotok megmaradása azonban nem garantált, ezért Szövetségünk fokozott figyelemmel kíséri vizeinek állapotát és felkészült az esetlegesen bekövetkezendő kárelhárítási és kármentesítési feladatokra, ami „vis maior” helyzetben az egyes területeket érintő horgászati korlátozással vagy akár teljes horgászati tilalom bevezetésével is járhat.

 A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége néhány vízterületének hidrológiai állapota az elmúlt napok körképe szerint a teljesség igénye nélkül:

Szeghalmi fő- és övcsatornák:
– öntözésbe bevonva, nincs vízhiány, áramlik, állapota a megszokott

Alsó-Ó-Berettyó-csatorna, Füzesgyarmat:
– vízszintje 20 centiméterrel alacsonyabb, színe szép, állapota kielégítő

Hortobágy-Berettyó, Bucsa:
– vízhozama van, színe enyhén barna, 30-50 cm víz „hiányzik” róla

Karcag I-es csatorna:
– barna színű, nincs vízhiány

Villogó-főcsatorna:
– a szokásos lassú folyás, enyhén barnás, a halat fogják rajta, 50-60 cm vízhiány

Kakat-főcsatorna:
– folyik, barnás színű, 10-20 cm hiányzik róla

Sebes-Körös, Körösladány:
– szép türkizes, hal eszik rajta, folyik, kb. 40 cm víz hiányzik róla

Hármas-Körös:
– felsővíz pang és álló, erősen algásodik, vízkészlet kicsivel a nyári alatt
– alsóvíz egyes helyeken rekordalacsony vízállású és erősen alágsodik

Holt Sebes-Körös, Okány-Vésztő közti zsilipnél:
– A zsilip fölött víz színe zöldesbarna, lassan folyik, fogják a halat. Kb. 20 cm víz hiányzik, de biztosítja a vízszintet, alatta zöld, kis mértékű halpusztulás (kb. 10-15 db)

Gyomai holtágak:
– változó állapotok, egyes vízterületeken fokozott algaburjánzás, 10-40 centiméteres vízkészlet hiány

Öcsödi-holtág:
– erőteljes algaburjánzás, kedvezőtlen ökológiai állapot, 50 centiméteres vízszint csökkenés

Kettős-Körös:
– felsővíz álló, a vízkészlet a nyári szintnek megfelelő, kismértékben algásodik
– alsóvíz álló, a vízkészlet a nyári szintnek megfelelő, változó mértékben algásodó

Fotógaléria: https://www.facebook.com/kheszinfo