Terepmenet és retróérzés a megye legnépszerűbb horgászversenyén – videó

Csak sejteni lehet, hogy a remek horgászati lehetőségek ígérete mellett miből fakadhat a Félhalmi-holtág ellenállhatatlan romantikája. Egy kis horgásztanyai retróhangulat, a civilizációtól messze vezető földutas feeling, jó adag vadregény. Alighanem ezek összessége miatt ismét rekordnevezőt vonzott a Pünkösdi Félhalmi Nagyhalfogó.

A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének legnépszerűbb, háromnapos pünkösdi versenyeseményére idén maximálisan 80 csapat nevezhetett és nevezett is, már év elején betöltve a keretet. A verseny életre hívása óta azonban eddig még nem kellett szembenézni azzal az egyszerű ténnyel, hogy a Csárdaszállás és Gyomaendrőd között fekvő Félhalmi-holtág ötös ágához minden irányból csak földutas komfort dukál, amely már egy kiadós zápor esetén is megnehezítheti a vízterület megközelítését.


Csapadékos időjárás esetén régóta problémát jelent a Félhalmi-holtág megközelítése

Az idei csapadékos tavasz azonban visszahozta ezt a régi „romantikát”, főként, hogy a verseny előtti napon jókora zivatar hintette meg a területet. Kérdésessé vált a verseny megrendezhetősége, de a másnap délelőtti napos-szeles időjárás lehetővé tette, hogy Köröstarcsa irányából személyautókkal is be lehessen jutni a versenyhelyszínre.

A csapatok zöme sáros járművekkel ugyan, de szerencsésen megérkezett délig a Körösvidéki Sporthorgász Egyesület horgásztanyájánál lévő bázispontra, ahol a megnyitó és a helysorsolás ünnepélyes pillanatai zajlottak. A rendezőség felhívta a figyelmet arra, hogy a horgászhelyekhez vezető holtág-menti dűlőút az esők miatt szintén „terepes”, ezért türelemre és szükség esetén egymás segítésére kérte a népes mezőny tagjait.


A kezdésre a csapatok zöme kissé sárosan, de sikeresen megérkezett


A helysorsolás izgalmas pillanatai

A sorsolás után elinduló járműkonvoj láttán némileg jogosak lehettek az aggodalmak, hiszen a zömében tereptulajdonságok nélküli személyautók mellett kisteherautók, furgonok, utánfutó- és lakókocsi vontatmányok is nekivágtak a csúszós, helyenként kátyús útnak. Igyekezni pedig ildomos volt abból a szempontból, hogy a koradélutánra gyorsan szürkülő horizont újabb záporokkal fenyegetett.

A mezőny azonban jelesre vizsgázott helyzetkezelésből. Egyrészt a sofőrteljesítményeken látszott, hogy a térség pecásai nem csupán vasárnapi aszfaltrutinnal rendelkeznek, másrészt türelmesen, ha kellett a másik járművét kézi erővel meg-megtaszítva segítették egymást a nehéz szakaszokon. A komolyabb helyzeteket azon túl pedig a KHESZ halőrei, illetve a Köröstarcsai Kishajó Kikötő önkéntes alakulata – akiket külön köszönet illet – segített megoldani terepjárókkal.


Sokan rutinosan ralliztak a sáros terepen


Volt aki nem bízta a véletlenre

Szükség is volt az összhangra, hiszen villámgyorsan közeledő özönvíz-zápor verte végig a határt, de ekkorra a csapatok már a helyükön voltak és kezdetét vehette az egész hétvégés Félhalom-feeling, amiből így jóformán már csak a halak hiányoztak.

A legtöbb csapatnál „ők” sem okoztak csalódást. Mennyiségben és rekordnagyságban ugyan nem múlták felül az előző évek pünkösdi nagyhalfogó versenyeit, de tíz kiló közeli példány nem egy horogra akadt és a klasszikus ponty-amur duó valamelyike (vagy mindkettője) a mezőny java részénél tiszteltét tette. Voltak akik nem csupán a békés halakat igyekeztek horogra csalni. A harmadik helyet megszerző csapat nagyban köszönheti sikerét a balinoknak, amelyek közül nem egyet sikerült megcsípniük célzatos éjszakai pergetéssel.


Ezúttal is adott szép halakat a Félhalmi-holtág


A verseny kezdete után néhány órával máris horogra akadt az első gyönyörű hal,
egy közel tíz kilós pikkelyes ponty


A harmadik helyezett csapatot a balinok segítették dobogóra

A dobogósok ismét húsz kilós feletti összfogással zártak, a verseny legnagyobb halát ezúttal egy 9,87 kilogrammos amur jelentette, míg a mezőnyteljesítmény 279,51 kilogrammra rúgott. Annak pedig alighanem mindenki örülhetett, hogy a hétvége folyamán több csapadék nem esett.

Bár kissé rázósan (és terepesen) indult az idei Pünkösdi Félhalmi Nagyhalfogó, de hozta a kötelezőt: a vadregényt, a horgásztanyai retróérzéseket, a szombati bográcsos ízeket, a szép halakat, de mindenek felett a csak itt kapható sajátságos „ötös” horgászhangulatot!

Cikk: Tószögi György

Eredmények:

Helyezés Csapat Csapattagok Összfogás / gr.
1. Pontyfogók Team Molnár Ferenc
Fábián Gábor
24.590
2. Máté Team Máté György
Máté Tamás
22.650
3. Matrózok Gyurkó Pál
Egeresi László
21.615
4. Vi – Pe Szilágyi Vince
Erdős Péter
20.495
5. Red Bull Team Konkoly Jenő
Burai Mihály
19.430
6. Varga Házaspár Varga Mihály
Varga Mihályné
18.560
7. Házaspár Strassz József
Strassz Józsefné
17.230
8. Balogh & Balogh Balogh Zoltán
Balogh Sándor
13.830
9. Vízmű Károlyi László
Jónás Zsolt
13.000
10. Csorvási Specialisták Gális Zsolt
Szabó Gábor
10.595
Legnagyobb hal: amur 9.870 g – Balogh Zoltán
Mezőny összfogása: 279,510 kg