Tisztújító választmányi ülését tartotta pénteken a MOHOSZ

November 28-án pénteken tisztújító választmányi ülését tartotta a Magyar Országos Horgász Szövetség. A 10:30-ra összehívott ülésen a Választmányi tagok – azaz a területi szövetségek által létszámarányban delegált horgászvezetők – a napirendekben többek között tárgyalták a horgász okmányrendszer korszerűsítését, a Horgász Egyesületek Szabolcs-szatmár Bereg Megyei Szövetségének ingatlankérdését, majd beszámoló hangzott el a 2014-ben végrehajtott feladatokról, a határozatok végrehajtásáról, a felügyelő bizottság öt éves munkájáról, az etikai és egyeztető bizottság tevékenységéről és a MOHOSZ elmúlt 5 évben végzett feladatairól. A napirendeket az ülésen közel 90 százalékos arányban jelen lévő választmány az igen részletes, összesen több mint 150 oldalas írásbeli anyag és szóbeli kiegészítések alapján elfogadta, majd A 7. napirendben tisztújításra került sor.

A MOHOSZ jelölő bizottságának elnöke, Dr. Veres Ferenc (a Hajdu-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövegségnek ügyvezető elnöke) részletesen ismertette a kialakult személyi javaslatokat, majd a választmány levezető elnökként Dr. Igaz Ferencet (Bács-Kiskun Horgászegyesületek Szövetsége) bízta meg a tisztújítás procedúrájának lebonyolításával. A jelölő bizottsági értekezleteken elhangzottak alapján, a nagymértékben megnövekedett munkafeladatok és a szerteágazó teendők miatt a választmány öt alelnök jelölése mellett döntött.

A választás eredményeként a következő ciklusra új személyi összetételű vezérkar lett megválasztva az alábbiak szerint:

Elnök:

  • Dr. Szűcs Lajos (Országgyűlési képviselő, az Örkényi Horgász Egyesület elnöke, az új halgazdákodásról és a hal védelméről szóló törvény beterjesztője)

Alelnökök:

  • Bokor Károly (Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetségének elnöke, horgász szakíró)
  • Dr. Dérer István (a Bátonyterenye-Maconkai Szabadidő-és Sporthorgász Egyesület elnöke)
  • Fesztory Sándor (a Sporthorgász Egyesületek Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Szövetségének ügyvezető igazgatója)
  • Kozári Miklós (a Kaposvári Sporthorgász Egyesület elnöke)
  • Láda Gáspár (a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke)

A felügyelő bizottság elnökének újra Dr. Nagy András, a Horgászegyesületek Budapesti Szövetségének elnöke lett megválasztva, még az Etikai és Egyeztető Bizottság munkáját továbbra is Dr. Kilényi Géza fogja ellátni.

A MOHOSZ november 28-án megválasztott tisztségviselői (balról jobbra):
Láda Gáspár, Dr. Dérer István, Dr. Szűcs Lajos, Bokor Károly, Fesztory Sándor, Kozári Miklós, Dr. Nagy András

Cikk, kép: KHESZ

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük