Új bajnokot avattak a Fűzfás-zugon – finomszerelékes OB végeredmények

Tegnap délután négy órakor magasba lendült a legnagyobb serleg az LVIII. Egyéni Országos Bajnokság döntőjének győztese kezében, ezzel egyben le is zárult a hazai horgászsport legrangosabb, négy napon át tartó eseménye, amelynek Gyomaendrőd és a fűzfás-zugi versenypálya adott otthon.

A mindent eldöntő negyedik napon szinte tapintani lehetett a feszültséget a szektorokban, hiszen a tétet nem csupán a bajnoki cím megszerzésének végső esélye jelentette, hanem a jövő évi világbajnokság csapatkeretébe való bekerülés is.

A sorsdöntő csatához a versenypálya ezúttal is megbízhatóan szolgáltatta a keszegeket, a kárászokat, egy-egy balint, pontyot, compót, talán csak az előző napokban gyakoribb nagy dévérből volt kevesebb, de ezt a biztonságosabban realizálható, „tenyeres” méretű halakra való törekvés is eredményezhette. Ennek ellenére néhány helyen beköszönt egy-egy nagy hal, ami időben és centiméterben is hosszan, látványosan nyújtogatta a keszeges gumikat, főként, ha ponty volt a vendég.

Az utolsó forduló tempóját jól tükrözte, hogy a mérlegre tett, láthatóan kevesebb nagy testű halat tartalmazó fogások ezúttal is bőven 10 kilogramm fölé, Nagy András 19.025 grammos aznapi pályacsúcsáig híztak, a szektorhelyezésekben mégis néhol 20-30 grammnyi különbségek döntöttek.

Az ünnepélyes eredményhirdetésen Polyák Csaba, a MOHOSZ Versenysport Szakügyintézője celebrálta az összesített végső helyezéseket, ahol a bajnoki serleg, illetve a vándorserleg ezúttal egy új bajnok, Káló Zoltán kezébe került.

 

A Gyomaendrődön lezajlott döntő kapcsán Ambrus Tibor a MOHOSZ Versenysport Irodavezetője kihangsúlyozta, hogy Magyarország a felnőtt egyéni úszós horgász-szakágban világranglista vezető, ami az egyik legnehezebb vállfaja a horgászsportnak. A mostani négy fordulót a szintén négy fordulós elődöntő előzte meg, ahonnan 40 horgász jutott a fináléba, akik elért helyezéseiknek megfelelően ranglista pontokkal gazdagodtak. A ranglista háromévnyi pontszáma alapján pedig a legeredményesebb 12 fő fogja alkotni a jövő évi válogatott keretet. A gyomaendrődi helyszínnel kapcsolatban az irodavezető hozzátette, hogy a versenyzők nagyon szeretik a fűzfás-zugi versenypályát, mivel sokféle módszerrel horgászható, sokfajta hal fogható, ezért a technikai lehetőségek nagyon széles repertoárját kínálja. Ennek következtében minden évben megrendezésre kerül itt országos horgászszövetségi nagyverseny, ami a szép környezet, a jó megközelíthetőség, nemutolsó sorban pedig a házigazda magas színvonalú vendéglátása továbbra is garantál. (Fotógalériák a facebook oldalunk napi posztjaiban találhatóak – Végeredmények ITT.)