Lassan csillapszik a nyári hőség és a horgászat világára ráköszönt az ősz, amellyel sok horgász számol a halak táplálkozási sajátosságait érintő változások miatt. Szövetségünk naptárában az év utolsó versenyeseményei is ebben a mindig izgalmas, sok szép halat adó szeptemberi és októberi időszakban kerülnek megrendezésre. Kedvcsinálóként vegyük sorra ezeket:
1. KHESZ Ifi Klubjának nagyhalas, „pontyfogó” versenye: 2016. szeptember 11. vasárnap – Poklás-csatorna, Gyula
Egy igazán remek lehetőség gyerekeknek és ifiknek, hogy a Szövetség sporthorgász-jellegű vízterületén a testesebb halak „birodalmában”, tetszőlegesen megválasztott horgászmódszerrel tegyék próbára nagyhalas ügyességüket. Tehát az úszóson kívül a fenekező módszer is él!
Ponty, amur is horogra kerülhet a néhol akadós, nádtorzsos mederben, tehát érdemes alaposan felkészülni. Javasolt felszerelés: feeder-, match-, spicc- és rakósbotos készségek.
2. KHESZ Ifi Klubjának (kishalas) horgászversenye: 2016. szeptember 17. szombat – Élővíz-csatorna, Békéscsaba (bíróság előtti szakasz)
Az évek óta rendszeresen, évente legalább két alkalommal megrendezésre kerülő élővíz-csatornai versenyek kifejezetten a gyermekek és ifik számára kerülnek lebonyolításra. A népszerű horgászesemények sikere, hogy az Élővíz-csatornán egy-két alapvető „praktika” elsajátításával még a teljesen kezdő horgászok is könnyűszert gazdagodhatnak a halfogás sikerével, még ha az eleinte csak küszöket jelent is.
A csatorna azonban a küszöknél nagyobb halakat is rejt: a gyakorlottabbak szákjában rendszeresen feltűnnek a szép bodorkák, vörösszárnyú keszegek, compók, kárászok, naphalak, sügerek, de alkalmanként kiscsuka, kisbalin vagy netalán egy-egy „méretes” ponty vagy dévérkeszeg is.
3. „Módszerek harca” a Poklás-csatornán: 2016. szeptember 18. vasárnap – Poklás csatorna, Gyula
Ez a verseny inkább már a gyakorlottabb felnőtt, 2-2 fős teamként nevező horgászokat várja, hogy a csapattagok szabadon megválasztott – szabályos kereteken belüli – horgászkészséggel és módszerrel (feeder, bojli, match, stb.) hódítsák el a „Módszerek harca” viadal elsőségét.
Mivel a Poklás-csatorna egy-egy horgászállás tekintetében akár merőben más optimumokat kívánhat, így igazán remek, izgalmas kihívásnak ígérkezik ez a versenyesemény.
4. Megyei csapatbajnokság: 2016. szeptember 25. vasárnap – Kecskés-zugi holtág, Vésztő
Ez már kifejezetten a rutinos versenyzők etapja. A Békés megyei versenyhorgászok klubcsapatainak hagyományos, méltán mindig népszerű, várva-várt rangadója ezúttal a vésztői Kecskés-zugi-holtágon kerül lebonyolításra.
A szíves vendéglátásáról, rendezett környezetéről is híres „Mágori” vízterületen minden bizonnyal most is kiélezett, szoros verseny várható, aminek egy-egy nagyhalas epizódját nézőként sem lesz utolsó végigizgulni. Erre minden bizonnyal számítani lehet, hiszen a nagytestű uszonyosokban eddig is bővelkedő vízterületre idén tavasszal újabb „vérfrissítés” érkezett 7-11 kg-os jelölt pontyok formájában.
5. Körösi pergetőverseny: 2016. október 14-15. péntek-szombat – Kettős-Körös (összefolyástól felfelé a Mezőberény-Bélmegyer közúti hídig tartó szakaszon)
Az év utolsó szövetségi versenye egy igazi vadvízi pergető horgászesemény, immár egy halászhálóktól megszabadult eszményi folyószakaszon, az akadós-kanyaros Kettős-Körösön, ahol az idei szezon tapasztalatai szerint máris sokat javult a halállomány.
Balinok, csukák, süllők, sügerek, domolykók és jászkeszegek lehetnek a csónakos szabad mozgásra lehetőséget adó verseny célhalai, de talán még egy-egy harcsára sem lesz késő.
Fotók: Tószögi György, Simon Ferenc
Az őszi szövetségi horgászversenyek részletes kiírása:
KHESZ IFI KLUB PONTYFOGÓ HORGÁSZVERSENY
Időpont: 2015. szeptember 11. vasárnap
Helyszín: Poklás-csatorna, Gyula
- Gyülekező 8:00-kor Gyulán, az Újülés utca végén, a Poklás csatorna Kisökörjárás tó felőli végénél. a Nevezés, majd helyek kisorsolása 8:00-8:30-ig, a verseny 9:00-tól 12:00-ig tart. Határidőn kívüli nevezést a szervezők nem fogadnak el. A helyek elfoglalása sorsolás alapján történik. Etetőanyagot és csalit a szervezők biztosítanak. Az első három helyezettet serleggel és értékes tárgynyereménnyel jutalmazzuk. A versenyben egy horgászbot – tetszőlegesen megválasztott pontyfogásra alkalmas módszerrel – használható. A részvétel ingyenes! A programra előzetes nevezést kérünk elérhetőségeink bármelyikén. Részvételi létszám korlátozott: 40 fő
KHESZ IFI KLUB HORGÁSZVERSENY AZ ÉLŐVÍZ-CSATORNÁN
Időpont: 2016. szeptember 17. szombat
Helyszín: Élővíz-csatorna, Békéscsaba (bíróság előtti szakasz)
- Gyülekező 8:30-kor Békéscsabán, a József Attila utcai hídnál. Nevezés, majd helyek kisorsolása 8:30-9:00-ig, a verseny 9:30-tól 11:30-ig tart. Határidőn kívüli nevezést a szervezők nem fogadnak el. A helyek elfoglalása sorsolás alapján történik. Etetőanyagot és csalit a szervezők biztosítanak. Az első három helyezettet serleggel és értékes tárgynyereménnyel jutalmazzuk. A versenyben egy horgászbot és finomszerelékes úszós készség használható. A részvétel ingyenes!
„MÓDSZEREK HARCA” A POKLÁS CSATORNÁN
Versenyszervező: KHESZ Verseny Szakbizottsága
Helyszín: Poklás-csatorna, Gyula
Időpont: 2016. szeptember 18. vasárnap 8 órától-16 óráig
Nevezés: 2016. szeptember 13. kedd 12 óráig (e-mailen, telefonon, vagy személyesen a KHESZ elérhetőségein) A nevezés elfogadásának feltétele a nevezési díj befizetése. Kérjük a nevezésnél megjelölni a nevezési díj befizetésének módját. A helyszíni nevezési díj fizetését kérjük a nevezéskor előre jelezni. Határidőn túli és helyszíni nevezést a Szakbizottság nem fogad el.
Nevezési díj: 1 000 Ft/csapat, mely a verseny eredményhirdetését követően helyszíni vacsorát tartalmaz. A nevezési díj utalással, csekken, a KHESZ székházában és a helyszínen személyesen is befizethető. A helyszíni nevezési díj fizetését kérjük a nevezéskor előre jelezni. Csekken és utalással történő fizetésnél kérjük feltüntetni: „Poklás verseny’
Díjazás: az 1-3 helyezett serlegben és éremben, továbbá támogatóink által értékes tárgynyereményben részesül. A legnagyobb halat kifogó különdíjban részesül.
Versenyszabályok:
- a verseny páros verseny, egy csapat két főből áll.
- a verseny előre kitűzött, sorsolt helyeken történik. A sorsolás menete: a nevezett csapatok, a nevezési díj befizetésének sorrendje szerint húzzák ki azt a számot, ami meghatározza, hogy a következő körben mely sorrendben történik az helyek kisorsolása.
- A kifogott halakat mérlegelésig haltartóban kell tárolni, majd a mérlegelés után azonnal kíméletesen vissza kell helyezni a vízterületre
- az értékelésbe kizárólagosan az élve mérlegelt méretkorlátozott és tilalmi idővel védett (napi darabszám korlátozással szabályozott) hal számít be méretkorlátozásra tekintettel. A rendezők a mérlegelést folyamatosan végzik, (visszahelyezés esetén matrac, fertőtlenítő használata javasolt) a mérlegelésig a kifogott hal tárolása kíméletesen, szákban, pontyzsákban, pányvázva, stb. történhet.
- az eredménybe a kifogott hal összsúlya grammban kerül beszámításra, (holtverseny esetén a versenybírók állásfoglalása alapján a kifogott halak darabszáma, vagy a legnagyobb egyedsúlyú kifogott hal dönt.)
- Etetésre darált etetőanyag, bojli, pellet, method mix, főzött és erjesztett magvak, élő csali egyaránt használhatók. A verseny időtartama alatt összesen 12 liter etető anyag használható fel. Szúnyoglárva etetésre és csalizásra sem használható.
- a versenyen a hatályos jogszabály szerint horgászni minden nemű szabályos horgász készséggel és módszerrel lehet (feeder, bojlis készség, match, stb.)
- a verseny partról történik, csónak, etetőhajó, egyéb – nem partról horgászkészség által bejuttatott – etetésre használt vízen úszó eszköz használata tiltott.
- a versenyszabályokat, a Poklás csatorna helyi horgászrendjét és a MOHOSZ Országos Horgászrendjét be nem tartó versenyzők a versenyből azonnali kizárásra kerülnek
- a verseny alkalmával megfogott hal nem vihető el
- a versenykiírásban nem szabályozott, egyedi kérdésekben a versenyszervezők állásfoglalása a mérvadó.
- A horgászállásokat tisztán, rendezett állapotban kell hagyni.
A szervezők, a résztvevő csapatok tagjainak, a versenyt meglátogató vendégeknek testi épségéért, illetve értékeiért sem anyagi, sem más jellegű felelősséget nem vállalnak, a versenyen mindenki saját felelősségére vesz részt.
A versenyen résztvevőknek a verseny végén, az eredményhirdetést követően helyszínen vacsorát biztosítunk.
MEGYEI CSAPATBAJNOKSÁG
Időpont: 2016. szeptember 25.
Helyszín: Kecskés-zugi-holtág, Vésztő
Nevezési határidő: 2016. szeptember 15. csütörtök 12 óráig (e-mailen, telefonon, vagy személyesen a KHESZ elérhetőségein)
Nevezési díj: 12 000 Ft, mely magába foglalja az ebéd költségét (csapatonként 5+3 fő). A nevezési díj utalással, csekken, vagy helyszíni regisztrációkor is befizethető. Csekken és utalással történő fizetésnél kérjük feltüntetni: „MCS nevezési díj”. Kérjük a helyszíni nevezési díjfizetést előre jelezni. A befizetési csekk másolatát és a tárgyévre érvényesített horgász igazolvány – a szövetségi tagság igazolása céljából – a helyszínen ellenőrzésre kerül. (Számlaszám: OTP: 11733003-20030188)
A verseny lebonyolítása:
- a verseny egy napon, egy délelőtti, egy délutáni fordulóban, fordulónként három órában kerül lebonyolítása
- a fordulónként használható etetőanyag mennyisége 8,5 liter (a hozzá kevert földdel együtt), az élő anyag maximálisan 1,25 liter, ebből 0,25 liter lehet a szúnyog, egy tizenhatod liter a tűzőszúnyog mennyisége
- csapatonként 5 fő+1 fő tartalék versenyző+edző és csapatvezető részvételével (A versenyzők bármilyen korú és nemű személy lehet, aki 2016-ban tagja a versenybe nevezett Szövetséghez tartozó tagegyesületnek.)
- a kiírásban külön nem szabályozott kérdésekben a MOHOSZ Országos Versenyszabályzata, egyedi esetben a Verseny Szakbizottság állásfoglalása a mérvadó.
Edzési lehetőség: Hivatalos edzésnap 2016. szeptember 24. szombat 8-19 óráig. A holtágra szóló érvényes területi horgászjegy hiányában a tó halászati őrével előzetes egyeztetést kérünk.
Díjazás: Az első három helyezett csapat serleget és érmet kap.
Találkozás: 2016. szeptember 25. vasárnap 5 óra 30 perckor a holtág partján.
KÖRÖSI PERGETŐVERSENY
Helyszín: Kettős-Körös, az összefolyástól felfelé a Mezőberény-Bélmegyer közúti hídig
Időpontia: 2016. október 14. péntek 17 órától 15. szombat 17 óráig
Nevezés: 2016. szeptember 28. szerda 12 óráig (e-mailen, telefonon, vagy személyesen a KHESZ elérhetőségein) A nevezés elfogadásának feltétele a nevezési díj befizetése. Kérjük a nevezésnél megjelölni a nevezési díj befizetésének módját. A helyszíni nevezési díj fizetését kérjük a nevezéskor előre jelezni.
*A verseny szabályai várhatóan szeptember 5-10. között kerülnek kiírásra
KHESZ