Összefoglaló a horgászatra vonatkozó fontosabb előírásokról

A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. CII. törvényből, módosításából, valamint a végrehajtására kiadott, 2014. január…

Tájékoztatás a KHESZ által 2013-ban kiadott éves területi jegyek érvényességével kapcsolatosan

Szövetségünk tájékoztatja és felhívja a Horgásztársak figyelmét, hogy a – téves információkkal és híresztelésekkel ellentétben – a…

Megjelent a halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló 133/2013. (XII.29.) VM rendelet

2013. december 29-én a Magyar Közlöny 2013/220. számában megjelent a Vidékfejlesztési Miniszter 133/2013. (XII.29.) rendelete a halgazdálkodás…

Tájékoztatás – a 2013. évi CXX. törvénynek megfelelően – 2014. január 24-i halászati őri vizsgáról

Tájékoztatjuk Vízkezelő, illetve a témában érintett Tagegyesületeink Vezetőségét és Halászati Őreit, továbbá más megyei vízkezelők és…

2014-ben a magyar bucó az év hala

A Magyar Haltani Társaság honlapján december 31-én zárult közönségszavazás eredményeként 2014-re a magyar bucó (Zingel zingel) lett…

Közeleg a fogási naplók – 2014. január 10-i – leadási határideje

Tájékoztatjuk a Horgásztársakat, hogy a 2013. évi területi horgászjegyek mellé kapott fogási naplók leadási határideje 2014.…

Szeptember 1-től új törvény szabályozza a horgászatot. Mi lesz várható a horgászat szempontjából a végrehajtási utasításban

Hosszas előkészítő munka, a témával kapcsolatban két parlamenti nyílt nap és széles körű egyeztetéseket követően 2013.…

Balatoni változások

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hétfőn az idei halmarketing-akció nyitórendezvényén, Tiszafüreden sajtótájékoztatón közölte: „a szaktárca múlt év…

Új halfajokra vonatkozó tilalmi idők és méretkorlátozások

Új halfajokra vonatkozó tilalmi idők és méretkorlátozások letöltése

November 15-én évi harmadik ülését tartotta a KHESZ Vezetősége

2013. november 15-én ez évi harmadik ülését tartotta a KHESZ Vezetősége. Az ülés napirendje szerint a…