2013. november 22-én a Víz-Hal-Ember Közhasznú alapítvány által szervezett horgászat és halászat szabályozásáról szóló nemzetközi konferencia…
Kategória: Hírek
Verseny összefoglaló – Timár Mix – Miniker – Mikolik Kupa 2013.
Nyári Tamás főszervezésében az idén is megrendezésre került a szeghalmi Mikolik-tavon a Timár Mix – Miniker…
„Békés megyeiek a Maty-éren” – Versenyhorgász összefoglaló Maty-érről
A Csongrád Megyei Horgászegyesületek Szövetsége által kezelt Maty-ér versenypályája (kajak-kenu olimpiai központ) az idén is rangos…
Duzzasztás megszüntetése Békésszentandrásnál
A Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság aktuális tájékoztatása szerint a békésszentandrási duzzasztónál 2013. december 2-án 8.00 órakor megkezdik a duzzasztási…
Tömlőjavítás miatt nem üzemel a gyulai duzzasztómű
A Gyulai duzzasztó tömlőjének javítása miatt 2013. november 20-án 18,00 órától fokozatos vízcsökkentés mellett szegmenstábla felnyitásával megszüntette a…
Jövőre először Országos Vadász Horgász Nap
Jövőre először rendezik meg az Országos Vadász Horgász Napot 2013 március 29-én – jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes,…
Világbajnoki ezüstérmes a magyar feeder-horgász válogatott
A III. Feeder Világbajnokság 2013. november 23-24-én a Dél-afrikai Köztársaságban, a tizenötezer lakosú Bloemhof városában a Vaal folyó mentén…
Nem hoz drasztikus változást a végrehajtási rendelet
Nem hoz drasztikus változást a végrehajtási rendelet – írja a Békés Megyei Online. Szeptemberben lépett hatályba a…
Gyászhír – Elhunyt Kerekes János
Életének 71 évében méltósággal viselt súlyos betegség után elhunyt Kerekes János, 1990 és 1993 között a KHESZ…
„Halászati-horgászati szabályozás a Kárpát-medencében” – Nemzetközi konferencia és szakember találkozó Szegeden
„Halászati-horgászati szabályozás a Kárpát-medencében” címmel szervez nemzetközi konferenciát és szakember találkozót a Víz-Hal-Ember Közhasznú Alapítvány november 22-én…