A legyezésbe is belekóstolhattak a kis pecások a gyereknapi horgászversenyen

Május utolsó vasárnapján a KHESZ Ifi Klubjának hagyományait követve ismét ifjú horgászpalánták vették birtokba az Élővíz-csatorna Árpád sori szakaszát a megyeszékhelyen. A gyereknapi horgászversenyen az is szokássá vált az évek alatt, hogy a viadal kezdete előtt a kis horgásztanoncok egy-egy szakavatott horgász bemutatóját tekinthették meg tudásgyarapítás, praktikaszerzés céljából. Ezúttal a legyezőhorgászat különös világából kaphattak elméleti és gyakorlati ízelítőt.

Rucz Áron gyulai legyezőhorgász került ezúttal a mindig kíváncsi gyerekek gyűrűjébe és a közös hangot azonnal megtalálva közel egy órán át tartotta fogva kisebbek és nagyobbak figyelmét. Gyermeknyelvre lefordított, alapos ismeretátadása minden lényeges elemet tartalmazott a legyezés alaptanfolyamából.

Erkölcsről, stílusról, felszerelésről, legyes célhalakról, körös-vidéki helyszínekről lehetett hallani, miközben a légykötés sem maradhatott el egy klasszikus körösi fogós darab helyszíni elkészültével. Áron már-már művészi kivitelű műlégy-készletéből a legérdeklődőbbek ajándék „példányokat” is kaphattak.

Eztán következett a sokak által legnehezebbnek gondolt elem, a látványos „zsinórlengetés” és maga a horgászat. Bár kapásra a népes közönség mellett ezúttal nem igen lehetett számítani, kipróbálni érdemes volt a mozdulatsort.

A bemutató után végül harsány dudaszóval kezdetét vette a horgászverseny, ahol szinte mindenki eredményesen teljesített, legalább néhány küsz megfogásáig. A jobbak most is el-elcsípték az Élővíz-csatorna nagyobbacska halait, a bodorkákat, vörösszárnyú keszegeket, egy-egy kispontyot.

Tanulságként most is bebizonyosodott: akik az Ifi Klubos évek alatt jól figyeltek és elsajátították a finomszerelékes úszós technikák alkalmazásának fortélyait, azok ezúttal is előkelőbb helyen végezhettek, komoly díjakat vehetve át a szervezőktől.

Gyereknap alkalmából azonban senki sem maradt meglepetés nélkül, hiszen most, elért eredménytől függetlenül mindenki értékes ajándékkal térhetett haza.

Cikk, fotók: Tószögi György

Eredmények:

Helyezés Versenyző Fogás összsúlya
1. Pataki Sándor 1870 g
2. Lázár Krisztián 1460 g
3. Karácsonyi Máté 1275 g
4. Kovács Dávid 1220 g
5. Bai Dániel 1120 g
6. Lajos Máté  1115 g