Ennyiért veheti majd a karácsonyi halat

Ennyiért veszi majd a karácsonyi halat – írja az OrientPress.hu november 6-án megjelent cikke. A karácsonyi szezonban idén sem számíthatnak érdemi termelőiár-emelkedésre a halászok, igaz, az ezt jócskán meghaladó, decemberre gondosan akciózott fogyasztói árakban sem várható jelentősebb változás. Bár a karácsonyi időszakra még jelenleg, a lehalászások kezdetén is zajlik a szerződéskötés, a hazai halgazdaságok valószínűleg az idén sem számíthatnak jelentősebb termelőiár-emelkedésre – mondta Szathmári László, a Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetsége titkárságának igazgatója. A tógazdasági termelésből kikerülő élő ponty nettó tóparti termelői ára kilogrammonként 520−550, a busáé 250−300, a harcsáé 1400−1600, a süllőé pedig 2500 forint körül alakul a szövetség várakozása szerint. Várhatóan ugyanakkora lesz a karácsonyi szezonban értékesített − a hazai étkezésihal-forgalom 30−35 százalékát kitevő − halmennyiség is, mint az előző évben. Annak ellenére, hogy az idén 8-9 százalékkal alacsonyabb lesz az éves szinten termelt étkezési hal mennyisége – tavaly 14,9 ezer tonna volt –, karácsonykor nem lesz hiány a hazai termelésű halfajokból. 

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet piaci árfigyelése szerint a termelői árakat jócskán meghaladó fogyasztói árakban sincs érdemi változás az idén. Az adatbázisukban szereplő legutolsó, az előző évivel összehasonlítható 43. heti adatok szerint a főváros két legforgalmasabb vásárcsarnokában az élő ponty egyaránt 1050, a pontyszelet pedig 1680 forintba került kilogrammonként, míg a megfigyelt áruházláncokban 900−1200, illetve 1600−1900 forintot regisztráltak. Ehhez képest karácsony hetén tavaly és tavalyelőtt is változatlanok voltak a vásárcsarnokok fogyasztói árai az élő ponty és a pontyszelet esetében is, az áruházláncok ugyanakkor 800−900, illetve 745−800 forintért kínálták az akciós élő hal, és 1300−1600 forint között a halszelet kilóját.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük