Hódok a Körösökön

Néhány éve különös egzotikumként tűntek fel a Körösök hullámterében, ma pedig mind többször találkozhatunk a korábban csak távoli tájakon ismert jellegzetes rágásnyomaikkal. Ide jöttek, jól érzik magukat, egyre többen vannak. Ez a körösi hódok története.

A hódok körös-vidéki felbukkanásával az egykori Körös-Horgász magazin foglalkozott elsőként még 2009-ben, amikor is egy hús-vér körösi hódot megörökítő fotó jutott a szerkesztőség birtokába. A páratlan felvételeket Mezey Gyula horgász készítette egy csendes reggelen a Sebes-Körösön még 2007-ben, amikor is csónakjából sikerült megfigyelnie és lencsevégre kapnia az errefelé akkor még igencsak szokatlan állatot.


Hód a Sebes-Körösön (Fotó: Mezey Gyula)

Mivel azonban még magának sem merte elhinni mit látott, egy évig nem beszélt róla senkinek. Aztán mégiscsak elküldte a képet a WWF magyarországi szervezetének, ahol igazolták feltételezését: a képen látható állat bizony egy hód!

A körösi hódokról – jelen tudomás szerint – azóta sem került közszemlére újabb kép, azonban mesekönyvek lapjaira illő erdőmérnöki tevékenységeik nyomait azóta egyre többen, egyre több helyről jelzik, osszák, fényképezik.


Távoli tájak Körös-parti egzotikuma

Ma már a térség nagyobb hullámterekkel bíró folyóin – Kettős-, Sebes-, Hármas-Körös, Hortobágy-Berettyó – mind ott vannak, öles fákat döntögetve partnak, víznek. Éjjel aktív állatok lévén ritkán pillanthatóak meg, de nyomaik tanúsága szerint kétség kívül otthonra leltek, szaporodnak, sokasodnak. Bár a faj „bennszülött” múltja megelőzi az emberét, mégis ők tekinthetők új jövevénynek, és mint olyat, némelyek érdeklődve, mások örömmel vagy éppen bizalmatlanul fogadnak.

Az eurázsiai hód (Castor fiber) valaha egész Európában, így a hajdan mocsaras Körös-vidéken is gyakori volt, de keresett prémje miatt a kontinens-szerte folyó, egyre fokozódó vadászata sok helyen kiirtotta. Magyarországon a 19. század közepén került puskavégre az utolsó példány. A 20. században kezdődő visszatelepítési programok hatására hazánkban az 1990-es évek elején engedtek szabadon először külföldről származó hódokat a Hortobágyi Nemzeti Parkban kísérleti jelleggel.


Hogyan kerültek hódok a Körös-vidékre?

Ezt követően országos hód-visszatelepítési program vette kezdetét, hogy földrészünk legnagyobb rágcsálója a Kárpát-medencében is újra meghonosodhasson. Az élőhelyfelmérési modelleknek  és a külföldi visszatelepítéseket követő monitorozási eredményeknek megfelelően az alkalmas víztestekkel és elegendő táplálékkal rendelkező hazai vizes élőhelyek közül a következő területeken engedtek szabadon hódokat:

Magyarországi hód-visszatelepítések (A WWF Magyarország adatai alapján)
Helyszín  Telepítés éve Telepített egyedek száma
Gemenc és Karapancsa 1996-1998, 2004 53
Hanság 2000, 2002 24
Felsô-Tisza 2001, 2002 10
Tiszaladány-Tiszadob 2003 20
Kesznyéteni TK 2002 15
Közép-Tiszai TK 2004, 2005 64
Mátra, Domoszló 2005 3
Mártélyi TK 2006 8
Dráva-mente 2007 24
Tiszatarján 2008 14
Telepítés összesen 235

A táblázati adatokból kitűnik, hogy a körösi hódok megjelenését nagy valószínűség szerint a 2000-es évek derekán történő Közép-Tiszán végzett visszatelepítések idézték elő, ahonnan ezek a szorgalmas erdőmunkások spontán vándorlás révén széledtek szét és a jelek szerint a Körös-Berettyó vízrendszert is belakták.


A hódok a Körös-vidékre is visszahonosodtak

Húsz év távlatából kijelenthető, hogy a magyarországi hódok visszatelepítését nem várt siker koronázta, hiszen jelenleg – komplex felmérések hiányában pusztán becslések alapján – bőven ezer fölötti a hódok hazai egyedszáma.

Az eurázsiai hód (Castor fiber)

Kanadai rokonával ellentétben nem épít hódvárakat, gátakat is csak ritkán. Vackát a partfalban ássa, a vízből nyíló folyosórendszer akár a tizenegy méteres hosszúságot is elérheti. A lakóüreg átmérője kb. 50-80 centiméteres, itt akár több állat, szülőpár, a tavalyi és az idei alom is együtt élhet. A család kisebb állandó territóriumot tart fenn a vízpart mentén, melynek határait szagjelzésekkel jelölik ki. A hód éjjel aktív. Kizárólag növényi eredetű táplálékát – fás- és lágyszárúak egyaránt – a vízpartot szegélyező 10-20 méteres sávon belül szerzi be, távolabbra ritkán merészkedik. Nagy metszőfogaik állandóan nőnek, koptatásuk miatt ösztönösen rágnak, ami jól árulkodik jelenlétükről.  Téves hipotézis, hogy a nagyobb fákat emiatt döntik ki, ezeknek a lombozatát, fiatal ágait ugyanúgy táplálékként hasznosítják. Kiváló úszók. Farkukkal kormányoznak, úszóhártyás lábaikkal pedig hajtják magukat. Egymással füttyögéssel, szagjelzésekkel és farokcsapkodással kommunikálnak, ez utóbbival a veszélyre hívják fel a figyelmet. Téli álmot nem alszanak, ez náluk a szaporodás időszaka. Egy-két utódot hoznak világra, melyek két évig maradnak szüleikkel. Súlyuk a 30 kilogrammot is elérheti, 15-17 évig is élhetnek. A hód ma már hazánkban védett állat, eszmei értéke 50.000 Ft, vadászata, élőhelyének tönkretétele pedig egyaránt tilos.

Érdekességek a hódról:

  • Szájüregét a metszőfogai mögött le tudja zárni, így víz alatt is képes rágni és ágakat szállítani
  • 15 percig tud víz alatt maradni és 7,2 km/h sebességgel is képes úszni
  • A kölykök három hónapig szopnak, de már alig kéthetesen fakérget rágcsálnak
  • Zord klímájú élőhelyeken téli élelemraktárt tartanak, a vizek eljegesedésekor abból táplálkoznak
  • A legnagyobb általuk kidöntött fák átmérője elérheti a 60–80 cm-t is
  • Egy 3–5 fős hódcsalád évente mintegy 3,2 köbméter faanyagot „termel” ki.

Ami azonban a természetvédelemnek dicsőség, az a gazdálkodási szegmensekben sokszor kártétellel jelentkezik. A hód esetében sincs ez másként. A Kisalföldön például a hansági hódok száma annyira megnövekedett, hogy ma már komoly károkat okoznak az erdőgazdálkodásban.

A hód a fiatal nyárfások pusztításában kimondottan jeleskedik, egyetlen nagyobb család rövid időszak alatt alatt hektárnyi területet tud letarolni. A Kisalföldön a becslések szerint mintegy 500 köbméter a hódok által kidöntött faanyag éves mennyisége, aminek egy része gazdasági céllal létesített erdőtelepítés. (Külföldi példák megemlítik a hódok territóriuma által érintett gyümölcsösökben, kukorica- és cukorrépaföldeken tett károkozást is).


Megdézsmált fiatal nyárfás a Hármas-Körös mentén


Vízen úszó hód által kidöntött fa a Kettős-Körösön Békésnél

A Körösök mentén egyelőre nem beszélhetünk jelentős kártételről, legfeljebb lokálisan érhető tetten a hullámterek egy-egy telepített fiatal nyárfásában, ott is jobbára a folyóparthoz közeli 15-20 méteres sávban. A körösi hullámtér elvadult dzsungelében pedig az általuk kiborogatott, megrágott fákat, a folyópartot olykor kopaszra „nyíró” erdészeti tarvágások tükrében az ember inkább örömmel és jóérzéssel szemléli, mintsem bosszúsággal.

Kedves Természetbarátok, Horgászok! A Körös-vidék tehát „saját” hódokkal büszkélkedhet, amelyek önszántukból választották élőhelyül a Körös-hullámteret és a jelek szerint jól érzik benne magukat. Úgy tűnik, lassanként szépen belakják a térség folyóinak mentét, gyermekkorunk meséinek ámulatra méltó nyomait hagyva maguk után…

Cikk: Tószögi György
Fotók: Lustyik Gábor, Sebestyén László, Bogdány Zoltán