I. KHESZ Method Feeder Egyéni Bajnokság – versenybeszámoló

2018. július 8-án került megrendezésre Vésztőn, a Kecskés-zugi holtágon az I. KHESZ Method Feeder Egyéni Bajnokság. A 23 regisztrált nevezőt 3 szektorba osztotta a rendezőség és így a kiemelt helyek figyelembevétele mellett kerültek a horgászhelyek kisorsolásra a délelőtti és a délutáni 4-4 órás fordulóban.

A hely specialitása, hogy csak az északi partról horgászható, a déli oldalon szinte végig nádfal húzódik, ami a pontyok, kárászok kedvenc tartózkodási helye. A method technika kiválóan alkalmas a nádfal elé történő pontos dobások kivitelezésére. Külön feladat volt a nyerő csali és annak felkínálási módjának a kitalálása.

A délelőtti napos, kimondottan meleg, fülledt időjárást délutánra egy betörő front tette viharossá, a 2. fordulót 45 percre fel is kellett függeszteni a villámlások miatt.

A versenyt nagyon koncentrált, pontos, taktikus horgászattal, két szektor 1-sel – sőt mindkettő un. „part egyes” volt! – Erdei Attila (Sarkad) nyerte. A második, 3 pontjával – több fogott halával – Szoták Róbert (Békéscsaba) lett, és a harmadik a szintén 3 pontos Farkas Sándor (Sarkad) lett.

Külön érdekessége volt a versenynek, hogy indult rajta dr. Hunya Miklós KHESZ elnök és dr. Kutyej Lajos KHESZ alelnök is.

A házigazda Mágori HE nagyon finom reggelivel és déli halászlével, illetve túrós csuszával tette emlékezetessé a napot.

Cikk: Balogh Attila

Eredmények:

Helyezés Versenyző Pontszám
1. Erdei Attila 2
2. Szoták Róbert 3
3. Farkas Sándor 3
4. Megyeri Mátyás 3
5. Kékesi Mátyás 4
6. Skultéti Dorián 6
7. Petruska László 7
8. Barna Hajnalka 8
9. Szabó Zsolt 8
10. Klembucz István 8
11. Dr. Kutyej Lajos 9
12. Kurucz János 10
13. Molnár Gábor 10
14. Dr. Bagdi Árpád 10
15. Dr. Hunya Miklós 11
16. Barna István 11
17. Patkás József 12
18. Olejár Pál 13
19. Balogh Zoltán 13
20. Tóth Zoltán 13
21. Turbucz Zoltán 13
22. Kolozsi Tamás 14