II. Békés megyei Horgász-Vadásznap program és V. Körös-völgyi Halászlé- és Halételkészítő Verseny nevezés

A tavalyi sikeres, hagyományteremtő kezdet után ismét gazdag eseménysorral és gasztronómiai élményekkel várja vendégeit a II. Békés Megyei Vadász-Horgásznap, amely ezúttal Sarkadon, az Éden-tavaknál kerül lebonyolításra 2019. augusztus 18-án (vasárnap). Szeretnénk felhívni a figyelmet a rendezvénynap kiemelt programelemeként magvalósuló V. Körös-völgyi Halászlé- és Halételkészítő Versenyre, amelyre az alábbi kiírás szerint lehet jelentkezni és nevezni. (Az esemény promóciós plakátjai a kiírás után lévő PDF linkeken letölthetők.)

Helyszín: Édenkert-horgásztavak – tópart (Sarkad, Gyulai út 1.)

A főzőverseny célja: Hagyományos ízek, családi receptek alapján elkészült halételek elkészítése, bemutatása. Szeretettel várunk minden olyan főzőcsapatot, ahol a helyi és tradicionális ételek a hagyományőrzés, a barátság és a vidéki vendégszeretet jegyében készülnek el.

Az ételek, illetve egyéb kiegészítők (köret, desszert) kizárólag helyben, a verseny ideje alatt készülhetnek el.

Nevezni az alábbi kategóriákban lehet:

  1. Tiszai-körösi jellegű halászlé
  2. Dunai jellegű halászlé
  3. Egyéb hallé (Korhely hallé, halcsorba, stb.)
  4. Egyéb halétel (harcsapaprikás, füstölt hal, sült hal, stb.)

FONTOS! A főzőversenyt kedvezőtlen időjárás esetén is megtartjuk! Ebben az esetben a csapatok maguk gondoskodnak a főzőterületük szél és eső elleni biztosításáról.

Nevezési határidő: A VERSENYEN VALÓ RÉSZVÉTEL ELŐZETES REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT, amelyet kérünk legkésőbb 2019. augusztus 13-án 16 óráig érvényesíteni a kitöltött nevezési lap leadásával (beküldésével) illetve a nevezési díj befizetésével.

Nevezési díj: 2000 Ft.

A nevezési díj halat nem tartalmaz; egy sörpad garnitúrát tartalmaz, mely a helyszínen vehető át. A főzéshez a helyszíni regisztrációs pultnál előzetes jelzés alapján élő ponty igényelhető 800 Ft/kg-os áron. (Élő-tisztítatlan állapotú!) Az igényelt hal 7:15-től 10 óráig folyamatosan átvehető.

A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége tagegyesületeihez tartozó főzőcsapatok nevezési díja 5 kg élő pontyot foglal magában, mely a tagegyesületi vezető igazolásával és a nevezési díj befizetésének igazolásával a helyszínen 7:15-től kerül kiosztásra.

A nevezőknek kell biztosítani:

A főzéshez szükséges további alapanyagokat és fűszereket, a főzéshez szükséges technikai eszközöket, egyéb eszközöket, szükség esetén a csapatok is hozhatnak halat korlátlan mennyiségben.

Nevezési feltételek, nevezési lap kitöltésének módja:

  • A nevezési lapot kérjük NYOMTATOTT NAGY BETŰKKEL kitölteni (A csillaggal jelölt részek kitöltése KÖTELEZŐ!)
  • a jelentkezés a nevezési díj befizetésével válik érvényessé
  • a nevezési lapon feltüntetett ételek elkészítésre kell kerüljenek, azokból a zsűrinek a kóstoláshoz elegendő mennyiséget (egy adagot) biztosítani szükséges

Nevezések leadása: KHESZ központi irodában személyesen vagy postai úton (5600 Békéscsaba, Bajza utca 11.), vagy elektronikusan a verseny@khesz.hu e-mail címen.

  • ! A főzőcsapatok helyszíni regisztrációjánál kérjük, hogy a regisztrációs lapot hozzák magukkal, vagy a helyszínen pontosan töltsék ki.

A főzőcsapatok a rendezvény napján 6:00-tól foglalhatják el a kijelölt főzőhelyeket. A főzőhelyre a gépjárművel történő behajtás kizárólag a kipakolás idejére lehetséges, utána a gépjárműveket a kijelölt parkolókban kell elhelyezni.

A nevezési lap az ikonra kattintva tölthető le: 

A halfőző verseny programja:

  • 6:00-től – Főzőhelyek elfoglalása
  • 7:00-tól – Regisztráció (a regisztrációs pultnál)
  • 7:15-től – Halosztás a helyszínen (halszállító autónál)
  • 10:00-tól – A II. Horgász-Vadásznap ünnepélyes megnyitója
  • 12:00-14:30-ig – Zsűrizés (zsűri sátor)
  • 16:30 – Eredményhirdetés, díjátadás

Díjazás: A főzőcsapatok főzőkategóriánként oklevél formájában bronz, ezüst és arany minősítést kapnak. Főzőkategóriánként az arany minősítést elért főzőcsapatokból az első három legjobb ételt elkészítő csapat kerül elismerésre és díjazásra. A díjazáson kívül a zsűri elismeréseket és különdíjakat is kioszt.

Egyéb program (az II. Békés Megyei HorgászVadásznap részeként):

  • szórakoztató programok a színpadon
  • Halkolbász Lovagrend kóstolóval egybekötött halkolbász látványtöltése
  • könnyűzenei programok
  • A Földesi Madársuli solymász bemutatója
  • kutyás agility bemutató
  • gyermek horgászprogramok
  • kapcsolódó vadász programok
  • főzőverseny eredményhirdetése 16:310-tól

A zsűri az értékelésnél figyelembe veszi a következőket:

  • nyersanyagok (max.15 pont)
  • fűszerek (max.10 pont)
  • technológia (max.10 pont)
  • tálalás, díszítés (max.10 pont)
  • higiénia (max.10 pont)
  • ötletesség, ruházat, egységes arculat, „körítés” (max.10 pont)
  • az elkészített ételhez kínált italok és sütemények (max.10 pont)

Fogyasztás:

  • A zsűri részére biztosítani kell 1 adagot az elkészített ételből, melyet 11.30 és 13.30 között kell a zsűrinek felszolgálni.
  • Az elkészített ételeket pénzért kínálni TILOS!

Egyéb:

  • FIGYELEM! A helyszínen NINCS mosogatási lehetőség!
  • Gépjárművel legkésőbb 8.00-kor el kell hagyni a területet!

További információ kérhető: +36 (66) 328-945 vagy a +36 (30) 478-3783 telefonszámon és/vagy az   info@khesz.hu  címen.

A főzőverseny szervezője és fő támogatója a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KHESZ)

Várjuk a főzőcsapatokat és kedves vendégeinket!

A II. Békés Megyei Vadász-Horgásznap letölthető plakát: 

V. Körös-völgyi Halászlé- és Halételkészítő Verseny letölthető plakát: