Iskolás gyerekek látogatásával folytatódtak a tavaszi halastavi munkák

Az elmúlt hétvégéken folytattuk a tavaszi lehalászási munkákat az Ecsegfalvi Halgazdaság egyes és hatos taván. Mindkét tóban a 2021-ben egynyarasról kétnyaras korosztályra felnevelt, majd a tógazdaságban a nagyobb tavakba tovább helyezett, azaz 2022 őszére a háromnyaras telepítésekhez alapot képező pikkelyes állomány került kézbe. A munkák már kellemesebb napsütéses időben zajlottak, a lehalászott 0,47-0,51 kg-os egészséges, kimondottan jó kondíciójú pontyocskák nagy odafigyeléssel kerültek a „helyükre”. Összességében a lehalászott mennyiségek a nagy odafigyelés ellenére csekélyebben, darabszámhiányosan alakultak az itt is jelenlévő kárókatonák és vidrák miatt. A nagyobbra nőtt, leválogatott háromnyaras pontyokból a KHESZ két holtágába is jutott. Ismét le a kalappal a halászatban résztvevők munkája előtt!

A tegnapi napon meglátogattak minket az ecsegfalvi általános iskola alsó tagozatos diákjai, akik a természet, halastavak, a halak és a halászmunka iránt nagy érdeklődéssel érkeztek és hallgatták meg a halastavi tevékenységről szóló előadást. Nekünk is töltődés és élmény volt velük a közös egyórás program. Köszönjük nekik és a tanítónéniknek a figyelmes halas ajándékot!