Kapitális ponty a Halibi horgászbolt kettős-körösi versenyén

2017. október 6. és 8. között 13. alkalommal rendezték meg a mezőberényi horgászok talán legjobban várt közösségi eseményét, a Halibi horgászbolt által szervezett kettős-körösi horgászversenyt.

A verseny mindig nagy népszerűségnek örvend a horgászok körében, amely még a szokatlanul kései időpont dacára is szép számmal vonzotta a nevezőket. Idén mintegy 29 horgász ragadott pecabotot, és ki a partról, ki pedig csónakjából, hajójából próbálta szákba terelni az uszonyosokat.

A szép őszi időjárás úgy látszik a halakra is kedvező hatással volt, mert a folyóban egy ritkán látható hatalmas termetű, kereken 15 kilogrammos ponty is horogra akadt Bondár Ákos jóvoltából, akinek már nem ez volt az első 15 pluszos pontya a Kettős-Körösből. De Hidasi László 2,07 kilogrammos fogassüllője, illetve Bárdi Mihály 3,3 kilogrammos csukája is ámulatba ejtette a mérlegelésen sürgölődő horgásztársakat. Az említett fogásokon kívül még számos keszeg, kisebb, de méretes ponty került a mérlegelő szákba.


Bondár Ákos „tizenötöse” féltő gondoskodásában


Küldd nagyanyádat!


Hidasi Laci fogas fogása

A verseny legnagyobb halát is kifogó Bondár Ákos végső győzelméhez nem férhetett kétség, a képzeletbeli dobogó második fokára Bárdi Mihály állhatott fel, míg Emrich Zoltán az előkelő harmadik helyet szerezte meg.

A Halibi horgászbolt jövő ősszel is várja nevezőit, a versengeni kívánó horgásztársakat!

Végeredmény:

  1. Bondár Ákos 27,77 kg
  2. Bárdi Mihály 14,75 kg
  3. Emmrich Zoltán 9,95 kg
  4. Lajos Mihály 7,20 kg
  5. Nagy István 7,0 kg
  6. Hidasi László 6,87 kg

Cikk, fotók: Székely Tibor


Krcsmarik Tibor a verseny főszervezője, a Halibi horgászbolt tulajdonosa