KHESZ Veterán Kupa

Idén második alkalommal került kiírásra a „tapasztaltabb” horgászok részére a KHESZ Veterán Kupa. Míg tavaly egy kategóriában (50 év és a feletti), idén két korcsoportban (50-59 és 60 feletti) került megrendezésre és díjazásra a verseny a vésztői Kecskés-zugi holtágon. Az idősebbik generáció egy külön szektorban 9 fővel, a fiatalabbak két szektorban összesen 13 fővel vágtak neki a derbinek. Külön öröm számunkra, hogy néhány olyan sporttársat is üdvözölhettünk, akik még megyei szervezésű versenyen nem indultak korábban. Mint példájuk is mutatja: soha sem késő…!

A reggeli gyülekezőnél dr. Kutyej Lajos a KHESZ alelnöke köszöntötte a megjelenteket a megyei szövetség és a házigazda Mágori Horgászegyesület nevében, majd megkezdődött a szokásos kora reggeli izgalmas ceremónia: a sorsolás.

A két 3 órás forduló során szinte mindenkinél jelentkeztek kisebb-nagyobb pontyok, szép kárászok, dévérek. A kevésbé halas rész éppen a pálya elején, a 60 felettieknek kitűzött „A” szektor volt. Ezt felismerve a második fordulóban a rutinosok között is a legrutinosabb versenyzők szorgalmas apróhalazással, snecizéssel biztosították be maguknak a dobogós helyeket. A másik két szektorban nem igen volt szükség az apróhalazásra, jó eredményt csak pontyok megfogásával lehetett elérni. Ebben most Munkácsi Lajos gyomaendrődi sporttársunk jeleskedett, aki az első forduló abszolút szélső helyén szerzett 1 pontja után, a második fordulóban beljebbről a legnagyobb súlyú fogással (9470 g) tette föl az i-re a következő 1 pontot.

A Mágori Horgászegyesület lelkes és szívélyes vendéglátók – most sem adták lejjebb: a remek versenyhelyszín biztosítása mellett meleg reggelivel és fenséges bőrös malacsült ebéddel kedveskedtek a mezőnynek. Köszönet Nagy Imre elnök úrnak, kedves feleségének, a vésztői sporttársaknak a fogadtatásért!

A két kategória dobogósai:

60 feletti korcsoport:
1. Nyári Tamás 4 pont 5470 g
2. Martincsek István 5 pont 2499 g
3. Szűcs Endre 6 pont 2950 g
50-59 év korcsoport:
1. Munkácsi Lajos 2 pont 16470 g
2. Lipták Zsolt 3 pont 11110 g
3. Bánhegyi Zoltán 4 pont 9840g

 

KHESZ
Fotók: Tóth Zoltán