Közel 80 centis süllő is horogra akadt a Békés Megyei Csónakos Pergetőverseny 2. fordulóján

Minden korábbinál eredményesebb horgásznapot adott a Békés Megyei Csónakos Pergetőverseny 2. fordulója, amely a Hármas-Körösön került megrendezésre a hétvége vasárnapján. A gyomaendrődi bázishellyel megszervezett eseményen (Csicsergő vízitúra megállóhely és horgásztanya) 23 csapat szállt csónakba, hogy a Kecsegés-zugi-holtág felső ágától az endrődi hídig tartó folyószakaszon a reggeli, a délelőtti és a koradélutáni órákban kapásra csábítsák a terület ragadozóhalait.

A hármas-körösi helyszín már tavaly is jó választásnak bizonyult, ezúttal azonban minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a tekintélyesebb mederszelvényű folyó, arányaihoz méreten jelentősebb ragadozóállománnyal is rendelkezik.

A verseny ideje alatt 180 db teljes testhosszúsággal lemért hal került rögzítésre a jegyzőkönyvbe, amelyet 65 sügér, 62 kősüllő, 24 balin, 11 csuka, 10 süllő, 6 domolykó és 2 harcsa jelentett. A legtermetesebb ragadozót egy versenykörülmények között már-már kapitálisnak mondható 5-6 kilogrammosra becsült, 77 cm teljes testhosszúságú pompás fogassüllő adta, amelyet Csizmadia Zsolt vezetett a Blinker Team hajójának oldalához. Persze az a 71 centiméter testhosszúságú, 3,5 kilogrammosra taksált csuka sem volt „kutya”, amelyet Komóczi Tibor (Sporthorgászok) bírt megadásra és amely fogás egy nagybecsű „Ottó bácsi-féle” villantókanalat ért Barci Albert felajánlásának köszönhetően.

A legjobb ragadozóhalas helyszín sem ér persze semmit a halak kapókedve nélkül, ami ezúttal átlagon felül találkozott az idei csónakos pergetőverseny-sorozat napsütéses, enyhén szeles szeptemberi fordulójával. Nem is igen lehetett 600 pontérték alatt az élbolyba férkőzni, ami legalább 15-20 beméretett halat kellett jelentsen egy-egy csapatnak, ami miatt több esetben pótlapot kellett a jegyzőkönyvben eszközölni. Az első helyezett team teljesítményét külön ki kell emelni a kiugróan magas pontérték és a darabszám tekintetében (813 pont / 25 db hal). A versenyterület leghalasabb helyszíneiként a két híd környéke mutatkozott, csalinak a kisebb plasztikok váltak be leginkább.

Az első három helyezett csónakos egység ezúttal is díjazásra került (plusz a legnagyobb halat fogó versenyző), ami mindenképpen ígéretes pozíció a versenysorozat összetett értékelését illetően, amely az október 9-én megrendezett harmadik, egyben utolsó forduló által dől majd el végeredményként.

A Békés Megyei Csónakos Pergetőverseny 2. fordulójának legjobbjai:

1. Vegyes Páros (Komáromi István és Komárominé Dobi Anikó) – 813 pont

2. Hétköznapi Pergetők (Molnár Zsolt és Váradi Attila Lucián) – 750 pont

3. Navi Team (Lipták András, Liszkai János) – 675 pont

4. Reel Clinic (Havai Zsolt, Pálfi Zoltán) – 586 pont

5. Sporthorgászok (Komóczi Tibor, Kolozsi Tamás) – 523 pont

6. Árral Szemben (Rápolti Roland, Berzétei Lajos) – 510 pont