Május 6-án ülésezett a KHESZ Vezetősége

A KHESZ Vezetősége az idei évi első ülését május 6-án 15 órától tartotta. Az ülés fő témája, első napirendje a 2013. évet záró közgyűlés munkaanyagának előkészítése, megtárgyalása, majd jóváhagyása volt. A napirendben megtárgyalt két fő fejezetből, általános részből és halgazdálkodási részből álló írott anyag széleskörűen átfogja a 2013. évi munkát, fő témakörök szerint a megyei és országos horgászlétszámot, az állami és területi jegyek forgalmát, halászati őrzést, külön taglalja az új halgazdálkodási törvényt, a tagegyesületekkel kapcsolatos aktuális témákat, majd a Szövetség Szakbizottságainak munkáját, a horgászvizsgáztatás tapasztalatait, statisztikáit és tájékoztatót a MOHOSZ munkájáról. A második, halgazdálkodási fejezet részletesen levezeti és elemzi a haltelepítéseket, halfogásokat, átlagfogást, hektárarányos halfogásokat, a halgazdaságok munkáját és feladatait. A mellékletekkel együtt több, mint 60 oldalas beszámolót a Vezetőség néhány bővítési javaslattal elfogata és határozott a közgyűlés május 16-i összehívásáról.

A második napirendben az ügyvezetés részéről beszámoló hangzott el a halgazaságokban elvégzett lehalászásokról, végrehajtott és folyamatban lévő haltelepítésekről és a 2014-es haltelepítési terv fontosabb pontjairól. A Vezetőség a hamadik napirendben két horgász egyesület, a battonyai székhelyű Gödrösöki Horgász Egyesület és az orosházi székhelyű Kedvenc Sporthorgász Egyesület tagfelvételi kérelmét fogadta el egyhangúlag, így megállapította, hogy a KHESZ-nek immár 81 tagegyesülete van. További napirendek között három Fegyelmi Bizottság által előterjesztett fellebbezést ismertetett és tárgyalt meg, majd vízterületekkel és egyéb időközben felmerült kérdésekkel foglalkozott. Külön határozotott a Vezetőség arról, hogy a Kettős-Körös bal partján a duzzasztótól felfelé a dobozi hídig húzódó, március 1 és június 15 között ívóhelyént kijelölt terület tilalmát az időközben megváltozott jogszabályhoz igazítva május 31-ig rövidíti le.

Cikk: KHESZ

(A leírás vázlatos formában készült.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük