Mi lesz az év hala 2014-ben?

“Mi lesz az év hala 2014-ben” –  olvasható a Magyar Haltani Társaság internetes oldalán. A Társaság Elnöksége három jelöltet állított az év hala címért folyó versenyben, a végső döntést azonban a honlap szavazói hozzák meg. Az a hal lesz a győztes, amelyik 2013. december 31-ig a legtöbb szavazatot kapja. A fajok jellegzetességeiről, természeti értékéről, élőhelyi igényeiről és elterjedéséről a társaság weblapján lehet tájékozódni. Az év hala 2014 címre jelölt 3 faj, melyekre szavazatok adhatók le: 1. Garda (Pelecus cultratus), 2. Sügér (Perca fluviatilis), 3. Magyar bucó (Zingel zingel).

A korábbi években győztes nyúldomolykó, kősüllő, széles kárász és menyhal után most újabb őshonos fajok kapnak esélyt az Év Hala cím elnyerésére. A garda – amellett, hogy vészesen megfogyatkozott vizeinkben – azért került a jelöltlistára, mert a társaság – Herman Ottó-emlékév lévén – a Balaton “látott halával” szeretné felhívni a figyelmet nagy polihisztorunknak A magyar halászat könyve című, ma is élvezettel olvasható munkájára.


1. Garda (Pelecus cultratus) (kép: Harka Ákos)

A széles körben elterjedt és népszerű sügér, amelyre a halászati jogszabályok eddig kevés figyelmet fordítottak, a horgászok kezdeményezése nyomán került a kiválasztottak közé.


2. Sügér (Perca fluviatilis) (Kép: Sallai Zoltán)

A természetvédők jelöltje, a fokozottan védett, példányonként 100 ezer forintra értékelt magyar bucó az utóbbi időkben néhány tisztábbá vált folyóvizünkbe is visszatért. Állománynagysága azonban még messze elmarad a megnyugtató szinttől, ezért továbbra is megkülönböztetett figyelmet igényel.


3. Magyar bucó (Zingel zingel) (Kép: Sallai Zoltán)

Szavazni a társaság honlapján lehet (haltanitarsasag.hu), amely a választható fajok képe mellett információval szolgál azok környezeti igényeiről, hazai elterjedéséről és jelentőségéről is. Az akció az év utolsó napján zárul, eredményhirdetés 2014. január 1-jén.

Cikk forrása: haltanitarsasag.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük