Összefoglaló a megyei horgász csapatbajnokságról

Szövetségünk Verseny Szakbizottsága a 2015-ös versenykiírás szerint július 26-ra tűzte ki a Megyei Horgász Csapatbajnokságot. A megyei egyéni bajnokság mellett a legrangosabb megyei megmérettetésen a résztvevők idén kissé megfogyatkoztak, így a Békésszentadrási Dolgozók, a Gyomai, a Matróz, a Match-fishing, és a Millenium Horgász Egyesület nyolc fős (öt versenyző, tartalék, edző és csapatkapitány) csapatai fogtak horgászbotot a Fás tó Wagner utcai versenypálya szakaszán.

A korábbi években résztvevő egyesületi csapatok közül egy része időpontválasztást, más része a költségek és a dobogós helyezések esélytelenségét latolgatva nem indultak. A szombati edzésnapon délutánra 18 versenyző gyűlt össze, a halfogások ígéretesnek mutatkoztak 15-20 kg-os fejenkénti halmennyiségekkel, melynek nagyját dévér, törpeharcsa, kárász, ponty és amur alkotta. A törpék a 20, a dévérek átlagban az 50-60 dkg-ot is megütötték.


Vegyes fogás

A vízpart versenypálya szakaszát rendszeresen látogató horgászok helylekötés miatti indulatát most enyhítette, hogy a vasárnapi versenynapon a csekély létszám miatt az utolsó kitűzött hely a működő bányából vízpótlást adó cső végének betorkollásánál lett kitűzve. Ez azért is lehetett így, mivel az átfolyó frissítő víz egy pár hete – a bányakezelő által a korábbi évtizedes gyakorlatot átértékelve – a város csapadékvíz hálózatába lett időlegesen átkormányozva. A pálya a helyi nevén „nyugdíjas sor” lejárójától kezdődött az A1-es hellyel folytatva szektoronként öt hellyel egészen E5-ig.


Szilágyi Zsolt a kifolyónál kitűzött E5 helyről

A verseny első fordulójában legerősebbnek az E szektor bizonyult 5000 gramm feletti átlagfogással, még leggyengébbnek pálya közepén lévő C szektor 1500 grammos átlaggal. A halfogásokat dévér és törpeharcsa alkotta néhol egy-egy sügérrel, testes kárásszal, naphallal, vagy éppen vörösszárnyúval kiszínezve.  A legjobb eredményeket kiemelve az A szektor első helyén a mérleg Hajdu Jánosnál nagy tapasztalattal és magabiztossággal 7330 grammot, még az E-ben Szilágyi Zsoltnál ismét hozva a technikás horgászatot 9470 grammot mutatott. A többi szektorban nagy igyekezettel is 3000 gramm körüli fogás már egyes, vagy kettes helyezési számot jelentett. Mérlegelés közben a versenyzőktől kölcsönkért dézsák fokozatosan megteltek a vissza nem helyezett, az aromás etető anyagoktól és felkínált élő csaliktól kikerekedett, már inváziós fajnak minősített törpeharcsákkal.


Hajdu János az első fordulóban nagy magabiztossággal 7.330 grammot fogott az A1-en


Ebből sok kellett a jó helyezésért


Kondacs György a C szektor az első keszegének fogása közben


A dévérkeszegek kedvence


Délelőtti mérlegelés

Eredmények – I. forduló:

  • Békésszentandrási Dolgozók – 11 pont (1-1-2-3-4)
  • Gyoma – 21,5 pont (5-5-4,5-4-3)
  • Match-Fishing – 9 pont (3-3-1-1-1)
  • Matróz – 17 pont (2-2-3-5-5)
  • Millenium – 16,5 pont (4-4,5-4-2-2)

A második fordulóban a halmennyiségek csökkentek, bár minden szektorban ismét volt egy-egy kiugró fogás. A verseny kiéleződött, az öt csapatból egy részre az első-második helyért, más része a dobogóra kerülésért horgászott. Végig érezhető volt a kiélezett mérkőzés és a kérdés: Match-fishingé, vagy Békésszentandásé lesz az arany, Matrózé, vagy Milleniumé a bronz. Az eredmények fordulatot hoztak. A Békésszentandrás csapata négy ponttal megelőzve a Match-Fishing-et 10 ponttal feljött, még a Millenium az első fordulóban szerzett fél pont előny után itt fél pontot javítva eggyel előzte meg a Matrózt.


Dr. Bagdi Árpád többek között matchbottal keszegezett

mcsap_9.jpg
Kiss Dániel, az U23-as korcsoport tavalyi Magyar Bajnoka

mcsap_10r.jpg
Farkas Zoltán a D szektor legtöbb halával (5860 gramm) a második fordulóban 


Kónya István, az E szektor 7.760 grammos 2. legjobb fogásával

 


A testes vörösszárnyúk színesítették a fogásokat, a képen Szpisjak Zoltán

mcsap_8.jpg
Mérlegelés

Eredmények – II. forduló:

  • Békésszentandrási Dolgozók – 10 pont (1-1-2-3-3)
  • Gyoma – 20 pont (3-4-4-4-5)
  • Match-Fishing – 14 pont (2-3-3-5-1)
  • Matróz – 16 pont (4-5-1-2-4)
  • Millenium – 15 pont (5-2-5-1-2)

mcsap_13.jpg
A döntő mérlegelés pillanata a 3. helyért – bronzérmes a Millenium

A versenyen jobbára keszegre és-vagy törpérekellett horgászni. A kétféle taktikát a vízközti dévérezés felhős etetőanyaggal és a törpeharcsafogás gilisztával, vagy csonti csalival jelentette, esetleg a kettő lehetőség szerinti váltogatása, ötvözete. A jó minőségű élő szúnyoglárva több keszegfogást eredményezhetett. Ez most – valószínűleg a meleg miatt is – kevésbé állt rendelkezésre.

A rendezvény végig baráti hangulatban zajlott, a második forduló mérlegelése után az eredményhirdetésen zárszót mondott Krattinger Márton, a szakbizottság elnöke, a végeredményeket Balogh Attila a szakbizottság tagja ismertette, a serlegeket és érmeket Dr. Kutyej Lajos, a KHESZ alelnöke adta át.

Végeredmény:

  1. Békésszentandrási Dolgozók Horgász Egyesülete – 21 pont
  2. Match-Fishing Horgász Egyesület – 23 pont
  3. Millenium Horgász Egyesület – 31,5 pont
  4. Matróz Horgász Egyesület – 33 pont
  5. Gyomai Horgászok Egyesülete – 41,5 pont

mcsap_17.jpg
Az első helyezett Békésszentandrási Horgász Egyesület csapata

mcsap_1.jpg
Dobogósok (Balról Match-fishing, középen Békésszentandrás, jobbról a Millenium)


Ami “szárazon” maradt

Cikk és képek: KHESZ

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük