Szövetségünk 2012. szeptember 7-8 között rendezte meg a tagegyesületek elnökei és titkárai által alkotott csapatok versenyét és összejövetelét, a már tradicionálisnak számító Elnök-Titkári Horgászversenyt. A közös vízparti program sikerességét az egyesületek horgásztudásának baráti hangulatú összemérése mellett a vízparti környezetben eltöltött nap és a jó hangulat adta. A szervezők a rendezvény helyszínéül már sokadszorra, közkívánatra ismételten a Csökmői horgásztavat választották. A KHESZ Tagegyesületeinek sorából 52 egyesület képviselte magát, így a kétfős csapatok által alkotott 104 fős mezőny a helyszínt biztosító horgásztó nyugati partszakaszát teljes hosszában igénybe vette.

A horgászás előre sorsolt helyeken kezdődött, az összesítésébe az elmúlt évi versenytől eltérően most a méretkorlátozott és tilalmi idős halfajok mellett az egyebek is beszámítottak. A kellemes nyárutói időjárás, a jó hangulat, baráti beszélgetések, az ilyenkor elmaradhatatlan babgulyás vacsora és a közben előkerült, jobbnál-jobb házi pálinkák a hangulatot mind-mind fokozni tudták. Ezt a tó népes halállományának gyenge étvágya sem tudta ellensúlyozni. A péntek délutáni halfogások még kiegyenlítetten alakultak, a csapatok egy-két másfeles-kettes pontyát a Mezőhegyegyesi Sporthorgász Egyesület párosának közel hétkilós, majd nyolckilencvenes pontyai törték meg. Az esti és éjszakai órák csöndesen alakultak, majd szombat délelőttig néhány egyesületnek a kitartó technikás horgászat mégis tele szákot eredményezett.
Az eredményhirdetés előtt a szervezők külön megköszönték a vendéglátásért felelős a Várdai család helytállását és a versenybe nevezett egyesületek képviselőinek részvételét. A verseny eredményeit Nemes Attila ügyvezető ismertette, a serlegeket és az értékes díjakat Dr. Tóth Miklós, a KHESZ Vezetőségének tagja, Jogi Bizottságának elnöke adta át a dobogós párosok részére. A dobogó legfelső fokára a Munkácsy Horgász Egyesület Schlett Árpád – Vidó Ferenc alkotta csapata állhatott 26.420 gramm összfogással, több ponttyával, egy hathuszas amúrral és a mezőny egyetlen ragadozójával, egy ötharmincas süllővel. Eredményükkel megvédték tavalyi címüket, akkor a hármas stéggel szembeni, most a tó végi csatornatorkolat melletti horgászhelyen. Második helyezést érte el a László József, Karasz Sándor alkotta Tótkomlósi Horgász Egyesület párosa 23.960 gramm összfogással. A dobogó harmadik fokára a Mezőhelyesi Sporhorgász Egyesület tisztségviselő párosa, Farkas Csaba elnök és Dankó Gyula gazdasági felelős állhatott. Legnagyobb békés halért járó Budai Gábor Emlékserleget szintén a Mezőhegyesi Sporthorgász Egyesület nyerte 8980 kg-os pontyával, még a Békés Megyei Hírlap által felajánlott legnagyobb ragadozó halért járó serleget a Munkácsy Horgász Egyesület vihette haza a jövő évi versenyig 5360 kg-os süllőjével, mely a csapat kukoricával csalizott készségén akadt horogra.
Eredmények:
1. Munkácsy Horgász Egyesület (Gyula) – 26.420 gramm – Schlett Árpád – Vidó Ferenc
2. Tótkomlósi Horgász Egyesület – 23.960 gramm – László József, Karasz Sándor
3. Mezőhegyesi Sporthorgász Egyesület – 19.840 gramm – Farkas Csaba – Dankó Gyula
4. Mezőkovácsházi Horgász Egyesület – 19.040 gramm
5. Gyulai Dolgozók Horgász Egyesülete – 17.280 gramm
6. Rokka Horgász Egyesület (Békéscsaba) – 15.400 gramm
7. Kopasz-Kukac Horgász Egyesület (Békéscsaba) – 15.140 gramm
8. Nagykamarási Horgász Egyesület – 14.300 gramm
9. Sarkadi-Bárkás Horgász Egyesület – 14.240 gramm
10. Mágori Horgász Egyesüelet (Vésztő) – 12.320 gramm
Legnagyobb békés halért járó Budai Gábor Emlékserleg – Mezőhegyesi Sporthorgász Egyesület – ponty – 8980 gramm (Dankó Gyula)
Legnagyobb ragadozó halért járó serleg – Munkácsy Horgász Egyesület (Gyula) – süllő – 5360 gramm (Vidó Ferenc)
{gallery}galleries/elnoktitkari2012{/gallery}
Cikk: Neat,
Képek: Neat, Kincses László – Okányi Horgász Egyesület