Összefoglaló az I. NORIZI-KHESZ Nemzetközi ” Maratoni ” Pergetőversenyről

Hagyományteremtő célzattal szeptember 21-23 között első alkalommal rendezte meg a Hármas-Körös gyomai szakaszán a Norizi Wobblerek gyártója, Szpisják Norbert és a KHESZ az I. Norizi-KHESZ Nemzetközi „Maratoni” Pergetőversenyt. Mivel több külföldi csapat is érdeklődött és nevezett, így kapta a verseny a „nemzetközi” nevet, még a „maratoni” címszó a folyamatos  versenyidő hosszára utaló jelzőként szerepelt. Az alapgondolat egy fogd és engedd vissza mottójú pergető  verseny elindítása volt, mellyel a Körösök hazai és nemzetközi bemutatása, népszerűsítése mellett a szervezők a nevezésekből származó bevételek nagyobb hányadát a verseny helyszínét adó folyószakasz további ragadozóhal kihelyezésére kívánta felhasználni.

A tavaszi áradás és árhullám hiánya, az évet végigkísérő aszály, a vízhiány és az előbbiek kihatása miatti csekély ragadozóhal állomány és étvágy a helyválasztásnál a feladta a feladatot a szervezők számára. A Norizi Wobbler Team többszöri  teszthorgászatát követő egyeztetések, majd átgondolás után a szervezők az eredet kiírásban szereplő Hármas-Körös békésszentandrási szakaszának felvize helyett helyszínnek a gyomai szakaszt választották, pontosan a gyomai közúti hídtól az „S” kanyarral bezárólag.  Sajnos az előzetesen benevezett tizenöt csapatból tíz csapat visszamondta a részvételt, így öt csapat tizenöt versenyzővel indult neki szeptember 21-én délután a bő negyvenkét órás “non-stop” csónakos pergető horgászatnak. A három napot átölelő, baráti hangulatú verseny igazolta, hogy a kitartó horgászat, ha nehezen is, de meghozza a várt eredményt. Dobogós helyezést szinte folyamatos pergetéssel, „könnyű fegyverzettel”, kisméretű körforgókkal, wobblerekkel lehetett elérni a folyó meder élei mentén és a parti övezetben, sügérre, domolykóra, kisebb csukákra és balinra „vadászva”.

A három nap alatt az öt csapat összesen 36 darab halat fogott 902 centiméteres összhosszban.
A versenyen elért helyezések a következőképpen alakultak:

1. helyezett csapat: Szarvasi Halasnapok 402cm
2. helyezett csapat: Viharsarki Spinning Team 200cm
3. helyezett csapat: Blero-55 190cm

A leghosszabb halat, egy 46 cm-es balint Czeglédi Róbert fogta a NORIZI Team Hungary csapatából.

A szervezők ezúton is köszönik a versenyzők pozitív hozzáállását és részvételét. A hagyományteremtő pergető megmérettetés még átfogóbb és szélesebb körben való kiterjesztésének lehetősége már a verseny ideje alatt egyeztetésre került. Biztatásul hangozzon el, hogy a jövő évben egy csapadékosabb tavaszi, nyár eleji szezon által felfrissített és erősített, „élőbb” Körös szakaszon a jelenleginél nagyobb számú csapattal kerül megrendezésre a következő, 2013-as verseny.

Cikk: Szpisják Norbert – Norizi Wobbler, Neat

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük