Összefoglaló – Matchfishing-KHESZ Matchbotos Kupa

Békéscsabán, a Fás tavon került megrendezésre 2015. május 24-én a Matchfishing-KHESZ Matchbotos Kupa. A pünkösdi hűvös, szeles, esős időjárás, vasárnap annyiban javult csupán, hogy legalább nem ázott el a 19 fős mezőny. A pénteki, szombati edzések, a jó taktika és az alapos felkészültség – mint kiderült – sokat számított.

A sorsolás után három szektorban foglaltak helyet a résztvevők a Wagner utcai versenypályán. A 8-12 óráig tartó első fordulóban a Fás tó ismét kegyeibe fogadta a horgászokat. Még e sorok írója is 7 kiló feletti fogást mérlegelhetett, el lehet képzelni, mennyi hal lehetett a pályán!

Az „A” szektort Balogh Ákos nyerte 8.210 grammal, a „B” szektort Hollósi László 9.680 grammal, a „C” szektort Szilvási Szilárd 16.410 grammal, ami nem hivatalos pályacsúcs is egyben. Délutánra erőteljes szélirány-változás történt, aminek hatására mélyebben és kisebb egyedszámban voltak jelen halak a pályaterületen. Ennek ellenére a „C” szektor szélén ismét jelentős mennyiségű hal került szákba, ahol Szekercés Sándor kiemelkedő, 13.180 gramm összfogással szerzett elsőséget.

Az „A” szektort a pálya másik széléről már jóval szerényebb fogással, 2.920 gramm összsúllyal Nyári Tamás nyerte, a „B” szektorban pedig eldőlt ki is nyeri idén a versenyt: Hollósi László és Szilvási Szilárd egy szektoron belüli fej-fej melletti küzdelméből végül Hollósi László (6.850 g) került ki győztesen minimális, 22 dekagrammos különbséggel.

A jól sikerült nap végén a szervezők és a versenyzők kissé elpilledve, elfáradva értékelték a versenyt, majd eredményhirdetésekor sportszerűen egymást megtapsolva búcsúztak el.

Végeredmény:

1. Hollósi László / 2 pont

2. Szilvási Szilárd / 3 p

3. Potecz Attila / 4p

4. Szekerczés Sándor

5. Nyári Tamás

6. Balogh Ákos

7. Deli Ibolya

8. Csendes Zoltán

9. Dezső Imre

10. Hajdú János

11. Kiss Dániel

12. Balogh Attila

13. Holler László

14. Somlyai László

15. Szabó József

16. Katona Bálint

17. Kiss István

18. Szűcs A.

Cikk és fotó: Balogh Attila

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük