A tavaly évközben meghirdetett „Szép fogások – Küldjön és nyerjen!” nyereményjátékunkra összesen 25 horgásztól kaptunk beszámolót, 12 vízterületről, több mint 40 halról, amelyek 9 fajt képviselnek (a beszámolók ITT láthatók). Külön öröm számunkra, hogy nem csupán kapitális fogásokat osztottak meg velünk a beküldők, hanem esetenként különleges halak horogra kerüléséről vagy éppen egy-egy kisebb példány kalandos becserkeléséről is „tudósítottak”.
Külön köszönjük, hogy a fogási körülményekről többen részletesen és élményszerűen írtak, amelyek így hűen vissza tudták adni a fogás izgalmait, érdekességeit. Gratulálunk azoknak, akik a horgászrend előírásain túl is kíméletben részesítették a megfogott halakat.
Látva a szűkebb és tágabb értelemben is szebbnél szebb fogásokat, egyfajta újévi meglepetésként úgy döntöttünk, hogy a nyereményjátékban eredetileg meghirdetetett 5 db szabadon megválasztható 2017. évi KHESZ területi jegy helyett 8 db területi jegyet sorolunk ki beküldőink között.
A Szövetség székházának központi irodahelyiségében ma délelőtt lezajlott sorsolást követően (amelyben minden beküldő, a beküldött fogások számától függetlenül csak egy sorsolási szelvénnyel vehetett részt) a következő nyerteseket hirdetjük:
A 2016. évi „Szép fogások – Küldjön és nyerjen!” játék nyertesei
1. Gális Zsolt – Nyertes!
- beküldött fogások: amur 16,00 kg; tőpontyok 9,40 kg és 16,54 kg /Kettős-Körös, felvíz/
2. Nagy István – Nyertes!
- beküldött fogás: tőponty 14,70 kg / Kettős-Körös, alvíz/
3. Vass Norbert – Nyertes!
- beküldött fogások: dévérkeszeg 2,40 kg; magyar bucó 0,35 kg /Sebes körös, Körösszakál/
4. Viczján Pál – Nyertes!
- beküldött fogás: csuka 12+ kg /Hármas-Körös/
5. Nagy Gábor – Nyertes!
- beküldött fogások: tő-és tükörpontyok 6,8-14,6 kg (10db) /Fás-tó,Békéscsaba/
6. Beinschrodt Blanka – Nyertes!
- beküldött fogások: dévérkeszeg 1,5 kg; compó 2,45 kg; tőponty 6,80 kg /Dánfoki-csatorna/
7. Szpisják Balázs – Nyertes!
- beküldött fogások: nyurgaponty 7,80 kg; tőponty 9,25 kg /Fás-tó, Békéscsaba/
8. Varga Péter – Nyertes!
- beküldött fogás: csuka 4,88 kg /Berettyó, Kopasz-kanyar/
Nyereményük egy db szabadon megválasztható 2017. évi KHESZ területi jegy, amelyet a jogosultsági feltételek (2017. évre érvényes állami horgászjegy és fogási napló, érvényes horgászegyesületi tagság, 2017. évi egységes szövetségi hozzájárulás (ESZH) befizetését igazoló bélyeg) igazolásával személyesen vehetnek át központi irodahelyiségünkben (5600 Békéscsaba, Bajza u. 11.). *Kedvezményes jegyet a Hhvtv. szerinti mentességre jogosultak (betöltött 70. életév, igazolt értelmi-, mozgásszervi-, hallási-, látási fogyaték), az ifjúsági (18. év alatti) és a női horgászok igényelhetnek.
Kérjük a szerencsés horgászokat, hogy nyereményük átvételének szándékát előzetesen egyeztessék irodánkkal a weboldalunkon megadott elérhetőségeken.
Nyerteseinknek gratulálunk!
Játékunk 2017. évben is folytatódik, amelyhez várjuk az idei év szép fogásait! (ITT)
KHESZ