Tájékoztató a SARS-COV-2 koronavírus okozta világjárvány okán (VIII.)

Tájékoztatást adunk arra vonatkozóan, hogy március 6-án megjelent a MOHOSZ frissített, március 8-tól életbe lépő kormányzati szigorítások szerint aktualizált eljárásrendi tájékoztatója, amely szerint a horgászat egyéni szabadidős sporttevékenység, ezért az továbbra is megengedett (az érvényben lévő szabályozásokat betartva: csak nappali időszakban, nem csoportosan stb.)

„A sporthorgászat a 2021. március 8-március 22-ig terjedő időszakban egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytatható, azzal, hogy másoktól legalább 1,5 méter távolságot kell tartani. A horgászat során – a belterületek kivételével – nem kell a maszkot viselni.

A teljes tájékoztató ITT érhető el.