Újabb hivatásos halőri szolgálati gépjárművek a vízpartokon

2016. január elsejétől új időszámítás kezdődött a magyar sporthorgászatban. Megszűnt a kereskedelmi halászat az állami tulajdonú természetes vizeken, egyben a jelentősen átalakult és feladataiban kibővült Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ), minta horgászok és a horgász egyesületek országos érdekképviseletét és koordinációját ellátó szervezet lett 2030-ig a legtöbb vízterület haszonbérlője.

A horgászokat kedvezően érintő változásoknak, s mellettük az egycsatornás ügyintézésnek és a rendszer kifehérítésének az együttes eredménye, hogy a regisztrált horgászok száma dinamikusan emelkedett és még ma is emelkedik.  2018. szeptember végén már több, mint 487.000 horgászról lehet beszámolni Magyarországon, s ez a szám közel 150.000 fős növekményt jelent. A jelenleg 26 területi szövetséget, mintegy 1200 horgász egyesületet, továbbá 13 speciális jogállású gazdasági társaság tagot, köztük a Balaton és a Tisza-tó hasznosítóit tömörítő MOHOSZ – amellett, hogy az ország legnagyobb hálózatos felépítésű szervezete – 2019. január 1-jétől már közfeladatokat ellátó szervezetként is védi, óvja a magyar vizeket és bennük a nemzeti kincsként is elismert, állami tulajdonú halállományt.

Az Agrárminisztérium (AM) a horgászszövetséggel, mint stratégiai partnerével megkötött támogatási szerződéseken keresztül a „halgazdálkodási feladatok támogatása” fejezeti előirányzatból 2016-tól folyamatosan és kiemelten támogatja az állami tulajdonú természetes vizek halőrzésének fejlesztését, kapcsoltan a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületekben élő őshonos halállományok védelmét. A sikeresen lezárt közbeszerzési eljárások, majd a szerződéskötések után már eddig is több ütemben került a halőrzést támogató technikai eszközök, valamint a halőri egyenruhák átadására. A technikai eszközök közül talán a leglátványosabbak az egységes megjelenésű, korszerű szolgálati terepjárók és motorcsónakok. Az első 20 db terepjáró ünnepélyes átadása a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége Duna-parti telephelyén 2017. május 4-én került sor.

Most ugyanezen a helyszínen a horgászszövetség és további 12, sikeresen pályázó horgászszervezet részére újabb 15 terepjáró került átadásra felelős kezekbe, s ezek már a következő naptól fel is tűnnek majd a Balaton, a Duna és Tisza partjain, valamint az egyéb jelentősebb horgászvizeknél. A megkötött szerződés alapján a lebonyolított beszerzés közbeszerzési költségeket is tartalmazó bruttó támogatási értéke 122 millió Ft, az önrészeket is tartalmazó teljes beszerzési összeg pedig 175 millió Ft. Ezen összegből ismét korszerű felszereltségű, s extraként többek között 3 garnitúra felnire szerelt gumiabronccsal, platóbéléssel és nagy teherbírású orrcsörlővel felszerelt, azonosan feliratozott gépjárműveket sikerült biztosítani. Az eszközök 70%-os vissza nem térítendő állami támogatással, ötéves használói megállapodással kerülnek a végfelhasználókhoz, akiknél a tulajdonszerzés a hasznosítási ciklus lejártával és az egyéb feltételek teljesítése esetén már automatikusan történik meg. A jelen beszerzéssel egy újabb jelentős lépés történt meg a jelenleg 525 főt számláló, rendészeti vizsgával is rendelkező hivatásos horgászszervezeti halőrzés rendszerének technikai és arculati fejlesztése tárgyában.

Az Agrárminisztérium, a Miniszterelnöki Kabinetiroda, az Országos Rendőr-főkapitányság, valamint az Állami Halőri Szolgálat és az átvevő horgászszervezetek képviselőinek jelenlétében megtartott ünnepélyes átadáson valamennyi együttműködő partner közös sikernek és nagy eredménynek értékelte a vízpartokon egyre jobban megtapasztalható, a horgászetikát és a halvédelmet, a rendezett környezetet támogató közösségi szemléletváltást.  A jelenlévők egyetértettek abban, hogy az új szemlélet további térnyerését a jövőben is hatékony, de együttműködő, a megelőzésre is hangsúlyt helyező helyszíni ellenőrzéssel kell segíteni a horgászat és a horgászturizmus továbbfejlesztése érdekében.

A MOHOSZ ezúttal is megköszöni minden érintett szerv, szervezet és személy közreműködését és együttműködését a beszerzés sikeres végrehajtásának érdekében, egyben megkéri a magyar horgászokat, hogy a hivatásos és társadalmi halőröket egyaránt partnerként kezelve, személyes példamutatásukkal továbbra is segítsenek Magyarország vizes élőhelyeinek, vízi élővilágának megóvásában és azok konzekvens fejlesztésében.

MOHOSZ Elnöksége

Az alábbiakban Dr. Szűcs Lajos átadón mondott beszédjét közöljük:

Tisztelt meghívott Vendégeink; horgászvezető, illetve hivatásos halőr Munkatársaink!

Kevéssel őszi nemzeti ünnepünk után újabb alkalmunk van egy közös ünneplésre. Ma is egy újabb jelentős lépést tettünk, tehettünk meg együtt azon az úton, melynek elindítására a 2013. évben az új, horgászbarát szellemű halgazdálkodási és halvédelmi szellemű törvény országgyűlési elfogadásával a törvényhozás, majd 2014 végén a horgászszövetségi választásokkal a magyar horgászok is bizalmat szavaztak nekünk. Ezek döntések már önmagukban is igen jelentős változások voltak, de igazából 2016. január elsejétől kezdődött meg az új időszámítás a magyar sporthorgászatban. Mint ismeretes, ekkortól megszűnt a kereskedelmi halászat az állami tulajdonú természetes vizeken, egyben a jelentősen átalakult és feladataiban kibővült Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ), minta horgászok és a horgász egyesületek országos érdekképviseletét és koordinációját ellátó szervezet lett 2030-ig a legtöbb vízterület haszonbérlője.

A horgászokat kedvezően érintő változásoknak, s mellettük az egycsatornás ügyintézésnek és a rendszer kifehérítésének az együttes eredménye, hogy a regisztrált horgászok száma dinamikusan emelkedett és még ma is emelkedik. 2018. szeptember végén már több, mint 487.000 horgászról tudok Önöknek beszámolni Magyarországon, s ez a szám közel 150.000 fős növekményt jelent. A jelenleg 26 területi szövetséget, mintegy 1200 horgász egyesületet, továbbá 13 speciális jogállású gazdasági társaság tagot, köztük a Balaton és a Tisza-tó hasznosítóit tömörítő MOHOSZ – amellett, hogy az ország legnagyobb hálózatos felépítésű szervezete – 2019. január 1-jétől már közfeladatokat ellátó szervezetként is védi, óvja majd a magyar vizeket és bennük a nemzeti kincsként is elismert, állami tulajdonú halállományt.

Megítélésem szerint a horgászat egy olyan tevékenység, amely akár családi vagy baráti társaságban is remek alkalmat ad a szabadidő a természetben, a vízpartokon történő hasznos eltöltésére. A dinamikusan növekvő horgászati és horgászturisztikai szektor a családtagokkal együtt legalább 1 millió embert érint;itt gondoljunk a közös rekreációra, a sportra, a kapcsolódó szolgáltató tevékenységekre, vásárlásokra, de akár a kifogott hal elfogyasztására is: igen, a horgászat és a halfogyasztás bizonyítottan hozzájárul az egészség megőrzéséhez.Maga a szektor pedig több ezer munkahelyet tart fenn a jegykiadóktól a halőrökig, a horgászboltosoktól a kikötő üzemeltetőkig; közvetett hatása pedig szintén jelentős pl. a szálláshely-szolgáltatás, a „haltermelés”, vagy a horgászati termékgyártás területén.A teljes ágazat évi több tízmilliárd forint bevételt, benne jelentős költségvetési- és adóbevételt generál és realizál.Van tehát miért és van kikért dolgoznunk a jövőben is, a jövőnk érdekében.

Megítélésem szerint ma Magyarországon egyértelműen jó irányba tartanak a halakat és a velük foglalkozókat érintő társadalmi, szabályozási és forrásallokációs folyamatok. Jelenleg is folyamatban van több olyan, összehangolt törvényi és rendeleti szintű módosítás, amely jelentős feladatot, s hozzá megfelelő forrásokat fog biztosítani a MOHOSZ-nak és rajta keresztül a horgászszervezeteknek. A felelős, horgászcélú halgazdálkodás hozzájárul a jó környezeti állapot megőrzéséhez, a vízterületek komplex fejlesztéséhez.A legnagyobb magyar természetes vizek kizárólagos állami tulajdonúak, döntően horgászati célú hasznosítás mellett. A bennük élő őshonos magyar hal törvényben is rögzítetten nemzeti kincs, de a szabályosan kifogott horgászzsákmány, illetve a hazai és uniós forrásokból tovább fejlesztendő tógazdaságokban ellenőrzött körülmények között megtermelt minőségi hal bizonyítottan egészséges táplálék lehet mindenki számára.

Környezeti értékeinket, természeti kincseinket közös kötelességünk megőrizni, mivel azokat – jól tudjuk – csak kölcsön kaptuk utódainktól. Mindenki felelős értük, de feladatkörünket, tevékenységünket érintően legközvetlenebbül a halgazdálkodási hasznosítók, a szakmai és rendészeti vizsgával egyaránt rendelkező hivatásos halőrök, továbbá a társadalmi halőrök: Önök, akik a felelős gazdaként, szolgáltató partnerként a „frontvonalban” állnak.

Az Agrárminisztérium (AM) a horgászszövetséggel, mint stratégiai partnerével megkötött támogatási szerződéseken keresztül a „halgazdálkodási feladatok támogatása” fejezeti előirányzatból 2016-tól folyamatosan és kiemelten támogatja az állami tulajdonú természetes vizek halőrzésének fejlesztését, kapcsoltan a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületekben élő őshonos halállományok védelmét. A sikeresen lezárt közbeszerzési eljárások, majd a szerződéskötések után már eddig is több ütemben került sor a halőrzést támogató technikai eszközök, valamint a halőri egyenruhák átadására. A technikai eszközök közül pedig talán a leglátványosabbak az egységes megjelenésű, korszerű szolgálati terepjárók és motorcsónakok. Az első 20 db terepjáró ünnepélyes átadása a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége Duna-parti telephelyén 2017. május 4-én került sor.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Most ugyanezen a helyszínen a horgászszövetség és további 12, sikeresen pályázó horgászszervezet részére újabb 15 terepjáró került átadásra felelős kezekbe, s ezek már a következő naptól fel is tűnnek majd a Balaton, a Duna és Tisza partjain, valamint az egyéb jelentősebb horgászvizeknél. A megkötött szerződés alapján a lebonyolított beszerzés közbeszerzési költségeket is tartalmazó bruttó támogatási értéke 122 millió Ft, az önrészeket is tartalmazó teljes beszerzési összeg pedig 175 millió Ft. Ezen összegből ismét korszerű felszereltségű, s extraként többek között 3 garnitúra felnire szerelt gumiabronccsal, platóbéléssel és nagy teherbírású orrcsörlővel felszerelt, azonosan feliratozott gépjárműveket sikerült biztosítani. Az eszközök 70%-os vissza nem térítendő állami támogatással, ötéves használói megállapodással kerülnek a végfelhasználókhoz, akiknél a tulajdonszerzés a hasznosítási ciklus lejártával és az egyéb feltételek teljesítése esetén már automatikusan történik meg. A jelen beszerzéssel egy újabb jelentős lépés történt meg a jelenleg 525 főt számláló, rendészeti vizsgával is rendelkező hivatásos horgászszervezeti halőrzés rendszerének technikai és arculati fejlesztése tárgyában.

Talán még azt is elmondhatom, hogy a mai ünnepélyes átadáson jelenlévő valamennyi stratégiai együttműködő partnerünk, így az Agrárminisztérium, a Miniszterelnöki Kabinetiroda, az Országos Rendőr-főkapitányság, valamint az Állami Halőri Szolgálat egyaránt közös sikernek és nagy eredménynek értékelte és értékeli a vízpartokon egyre jobban megtapasztalható, a horgászetikát és a halvédelmet, a rendezett környezetet támogató közösségi szemléletváltást.  Mindannyian egyetértünk abban, hogy az új szemlélet további térnyerését a jövőben is hatékony, de együttműködő, a megelőzésre is hangsúlyt helyező helyszíni ellenőrzéssel kell segíteni a horgászat és a horgászturizmus továbbfejlesztése érdekében.

Zárásul engedjék meg nekem, hogy ezúttal is megköszönjem minden érintett szerv, szervezet és személy közreműködését és együttműködését, sokszor áldozatos munkáját a beszerzés sikeres végrehajtásának érdekében. Innen is ismét kérem a magyar horgászokat, hogy a hivatásos és társadalmi halőröket partnerként kezelve, személyes példamutatásukkal továbbra is segítsenek Magyarország vizes élőhelyeinek, vízi élővilágának megóvásában és azok konzekvens fejlesztésében, közös céljaink elérésében!

Budapest, 2018. október 25.

Cikk: mohosz.hu