VI. Szarvasi Horgász és Halas Gasztronómiai Napok

A Víz-Hal-Ember Közhasznú Alapítvány 2011. évben indította útjára a Szarvasi Horgász és Halas Gasztronómiai Napokat. Ebben az évben immár VI. alkalommal és a megszokott magas színvonalon szeretnénk megrendezni a „Szarvasi Halasnapokat”.

Időpont: 2018. augusztus 3-4.
Helyszín: Szarvas, Kacsa tó

Rendezvényünk hagyományos kísérő programja a XX. Kenumaraton, a felnőtt és gyermek horgászverseny és a halfőző csapatok versenye. A programot szeretnénk család barát rendezvényként megvalósítani! Ezért a gyerekeket interaktív foglalkoztatókkal, kisállat simogatóval, mini vidámparkkal, bábszínházzal várjuk. A vállalkozó kedvű fiatalok kipróbálhatják a vízi-focit, délután pedig a színes színpadi programok kezdődnek.

Látogatóinknak halas ételek bemutatásával, kóstolójával, halkolbász töltő-kóstoló bemutatóval is kedveskedünk. Kiállítóként a megjelennek a kistérség halászati, horgászati és a vízi környezet- és természetvédelemmel foglalkozó szervezetek, valamint az országos hatókörű Agrár Marketing Centrum.

Az esti órákban zenés, színpadi programokkal várjuk felnőtt látogatóinkat.

A Víz-Hal-Ember Közhasznú Alapítvány nevében szeretettel várjuk rendezvényünkön!

A szervezők