Beszámoló a Fás-tavi harcsafogó versenyről

Az immár hagyományosnak mondható, szövetség által rendezett Fás-tavi harcsafogó versenyek tavaszi, április 24-25-26-án megtartott fordulóján 11 csapat szállt csónakba, hogy az öreg tó hatalmas nagybajszúinak nyomába eredjenek. Az előző évek versenyein történt fogások és az „évközi” stupekos sikerek már bizonyították, hogy a Békéscsaba határában fekvő, 50 hektáros egykori téglagyári bányagödör stabil harcsaállománnyal bír, és a termetesebb példányok bőven fél mázsa felettiek. Az is bebizonyosodott ugyanakkor, hogy az akadó-rengetegeiről is elhíresült tó ágas-bogas, padkás és padmalyos rejtekhelyeiről olykor nem egyszerű dolog „felütni” a szebb példányokat, így a Fás-tavi harcsafogókról, a főként rendszeresen részt vevők már jól tudják: abszolút kétesélyesek. Olyannyira, hogy esetenként kizárólag csak egy- és kétnyaras kölyökpéldányok jelentkeznek.

A csapatok ennek jegyében, mindenre felkészülve és mindent számításba véve várták a kezdést, ami Nemes Attila szövetségi ügyvezető korrekt módon rövidre szabott köszöntője és Mézes Zsolt halőr szabályismertetője után délután négykor történt meg. Az előre felkészített, már vízen lévő csónakok percek alatt kifutottak a tó széles, gyengén hullámzó vízére és kisvártatva felhangzottak a kuttyogatófák ütésének első hangjai. A hazai és külföldi vizeket megjárt, nagy tapasztalattal rendelkező, a Fás-tavi versenyeken is rendszeresen megforduló rutinos résztvevők már jól ismerik a tó versenyszakaszának azon tucatnyi pontját, ahol elsősorban érdemes próbálkozni. Ezt mi sem igazolta jobban, hogy a kezdés után alig fél órával az egyik csapat jelezte, három harcsát szeretne beméretni. Az éppen csak méretes bajszosak talán még nem is lettek volna ómenek, de másnap délre egyre inkább megállapítást nyert, hogy a Fás-tó „abszolút kétesélyes” kegyeiből úgy tűnik a harcsahorgászoknak most a kevésbé adakozó jut. Persze a sok-sok kudarcon edződő horgászszíveket ez nem rendítette meg. Éjjelente valaki stupekra és némi pihenésre váltott, de voltak, akik már-már fanatikus kitartással, a nap huszonnégy órájából gyakorlatilag húszat végigütve próbálkoztak péntek délutántól vasárnap majd délig. Nagyobb példányok azonban nem jelentkeztek. Ellenben kicsik szép számmal, ami a versenyszellem ébrentartásához éppen elegendő volt. Főként, hogy a hajrára, a harmadik és a negyedik hely összesített eredménye között mindössze 3 dkg különbség mutatkozott. A dobogó fokáról lecsúszni nem kívánó csapat ennek függvényében mindent megtett és a vasárnap déli „dudaszó” előtti utolsó órákban egész a partig kijőve ütötték a sekély töréseket, hátha ott felveszi a csalit még egy kisharcsa. A sorrend azonban már nem változott.

A 2015. évi tavaszi Fás-tavi harcsafogó verseny összesített eredménye így a következők szerint alakult:

1. helyezett csapat: Bauman Ferenc, Zsittnyán Zoltán – 12 db harcsa / 13,38 kg összsúllyal

2. helyezett csapat: Such András, Veres Lajos – 5 db harcsa / 6,76 kg összsúllyal

3. helyezett csapat: Gregor György, Gregor László – 5 db harcsa / 5,72 kg összsúllyal

A szabályok értelmében az 50 cm-től bemérésre került halak összsúlya 43,73 kg volt (37 db), a legnagyobb két példány 2,46 és 2,08 kilogrammot nyomott.

A verseny után Mézes Zsolt halőrrel beszélgetve több olyan érdekes kérdés is felszínre került, amely ilyenkor mindig foglakoztatja az embert. Hol vannak ilyenkor a nagyok? Merthogy vannak, az bizonyos. Idén már több szebb példányt is fogtak stupekos módszerrel, legnagyobbként egy gyönyörű, 57 kilogrammosat. Tavaly történt a tavon olyan mesébe illő, de jelen esetben mégis igaz horgászkaland, ahol a szerencsés horgász egyik nap egy 64 és egy 23, másnap egy 55 és egy 48 kg-os harcsát csalt horogra. De a versenyek tekintetében sem kell messze kalandozni az időben, hiszen a tavalyi nyárvégi fordulón sem csak az apraja, hanem tízes, húszas egyedek is horogra kerültek. Nem beszélve a versenyrekord 63 kilogrammos harcsáról, amelyik 2012 nyarán bizonyította kétséget kizáróan a tó óriásinak jelenlétét. Azt sem lehet mondani, hogy az évek alatt kifogták a legtöbb nagyot, hiszen egyrészt ez egy ilyen méretű és adottságú tó esetében esélytelen, másodsorban a mostani, összesen vagy ötven kifogott kisharcsa bizonyíja a szaporodóképes felnőtt állomány meglétét. Továbbá az is tudvalévő, hogy van néhány olyan, harcsára rendszeresen és eredményesen horgászó pecás, aki megkíméli a nagyját és visszaereszti a tóba. Ha pedig így áll a helyzet, akkor a mindenkori örök kérdés: miért nem vették most fel a nagyok a felkínált csalikat? Egyetlen esetben történt csak komoly akasztás, pár pillanatnyi, zsinórszakadással követett kontakttal, de a többi nagy példány a radarképernyők tanúsága szerint, éppen csak feljött megnézni a csalit, majd vissza is süllyedt a fenékre. Talán a dél-délnyugatias fronthatás? Esetleg ívásban állna a nagyja? Vagy talán az éppen a partszélben gyűlni kezdő kárász és pontyállományból lakmározik be éjszaka? Vagy talán kezdenek kevésbé reagensek lenni a kuttyogatósok tömeges jelenlétére és inkább elhúzódnak? Aztán azt sem szabad elfelejteni, hogy a tavaszi forduló mindig is gyengébb volt fogások tekintetében… Alighanem itt fogy el az emberi tudomány legjava, mert a természet valahogy úgy rendezte el a „világ születésénél” a titkait, hogy az teljességgel soha se legyen kifürkészhető. Legfeljebb megfigyeléssel és tapasztalattal mind jobban megközelíthető.

Mézes Zsolt halőr szerint érdemes volna kísérletet tenni egy selejtező rendszerben zajló harcsafogó versenysorozatra, ahol maximum három csapat üti egyszerre a vizet egynapos, déltől-délig tartó időszakokban. A döntőben pedig a legjobb három csapat mérhetné össze ügyességét, kitartását, szerencséjét egy a mostanihoz hasonló, péntektől vasárnapig tartó eseményen. Talán lehet, hogy még izgalmasabbak és főként eredményesebbek volnának ezek a versenyek. Meglehet. Annak ellenére azonban, hogy ez a verseny nem vonul be a leghíresebb harcsafogók közé, a hangulatra, kedvre, a csapatok lelkesedésére nem lehetett panasz. Csak a nagyja, most nem jött. Volt ez így, lesz is így. A lényeg azonban, hogy az óriások ott vannak a Fásban, tovább növelve a tó egyébként is legendás nagyhalas misztériumát…

Cikk: Tószögi György
Képek: Simon Ferenc, Tószögi György

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük