Csongrád megyei kollégákkal közös halőri akció a Hármas-Körös alvízén

Szövetségünk halászati őrei és a Csongrád megyei horgászszövetség (HECSMSZ) halászati őrei szeptember első vasárnapján közös akciót hajtottak végre a Hármas-Körös alvízének teljes területén. Az akció célja az általános halőri feladatok ellátásán túl a két szövetség vízterületeiben átfedést jelentő hármas-körösi alvíz kölcsönös tapasztalatcserén alapuló bejárása, illetve a két szomszédos szövetség éltében prioritást jelentő kapcsolatépítés, kapcsolaterősítés volt.


Még a Tiszán…


…már a Körösön


Horgászokkal általában a települések közelében lehetett találkozni

A Csongrádtól a békésszentandrási duzzasztóig tartó vízi út során a két megye halőrei, főként a frekventáltabb területeken találkoztak horgászokkal (Bökény, Szelevény, Kunszentmárton, Öcsöd, Békésszentandrás térsége), akik többsége örvendetes módon a szabályokat teljes mértékben betartva hódolt vízparti szenvedélyének.

Sajnos ellenpélda is akadt, a horgászatra jogosító okmányok hiánya, a több botos horgászat, a méreten aluli hal birtoklása egyaránt előfordult jogsértő cselekményként.

Azonban szintén örömre okot adó tény, hogy a jogszabályokat betartó horgászok közül többen is szép horgászzsákmánnyal büszkélkedtek, amit főként keszegfélék, márna, ponty, balin jelentett.


Egy „öt és feles” ponty az Ördögároknál

Videó helye

Az akció további pozitívumként még feltétlenül említeni érdemes, hogy a horgászok a feladataikat ellátó halőröket immár azokon a területeken is megszokottan fogadták, amelyek az idei évet megelőzően nem álltak horgászszervezeti hasznosításban.

Az pedig kifejezetten előremutatónak bizonyult, hogy ezeken a területeken többen kifejezett jóérzéssel fogadták a partra lépő halászati őröket, mondván: „Végre… most már mifelénk is van halőrzés.”

(A halőri akcióról készült fotókat, videófelvételeket a rajtuk szereplő személyek hozzájárulásával közöljük.)

KHESZ

Fotók, videó: Tószögi György


A Bökényi duzzasztó romjainál


Szelevény térsége is frekventált horgászterület


Szép fogás Kunszentmárton közelében – keszegek, ponty, márna


A kunszenti híd alatt


Itt sajnos egy méreten aluli márna a zsákmány


Valahol a Hármas-Körös alvízén…


Horgászidill az Öcsödi akadóknál


Kölcsönösen pozitív fogadtatás


A leglátogatottabb alvízi térség ezúttal is Békésszentandrás környéke volt


Az út vége –  várakozás a zsilipkamra alvízi kapuja előtt