A szabadidős- és sporthorgászatban, a horgászturizmusban és annak népszerűsítésében érdekelt szervezetek, cégek, hivatalok, valamint a média képviselői tartottak országos diplomáciai napot június 26-án, Bátonyterenye-Maconkán a Magyar Horgászat Nagyköveteinek III. Találkozója és Horgászversenye rendezvény keretében.
A vendégek és résztvevők között ott voltak a korábban megválasztott horgászati nagykövetek, a horgász világbajnokok, a tagszövetségek és a sporttámogató és együttműködő cégek – köztük például a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt., vagy a Szent István Egyetem – vezetői, de elfogadták a meghívást a Köztársasági Elnöki Hivatal, a Miniszterelnöki Hivatal és a Földművelésügyi Minisztérium képviselői is.
A gazdag programsort felvonultató rendezvényen a közös reggelit követően a 3 csoportba (nagykövetek, bajnokok, egyéb vendégek) sorolt versenyzők a nemzetközi versenypályán egy rövid, 2,5 órás bemutató horgászversenyen vettek részt, eközben a többi vendégnek, s a média képviselőinek pedig bemutatásra került a Maconkai-víztározó és tórendszere, annak varázslatos természeti környezete.
A déli órákban került sor a sajtótájékoztatóra, amelynek keretében dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő, a MOHOSZ elnöke beszélt a MOHOSZ megújulásáról és átalakulásáról, majd dr. Dérer István, a MOHOSZ elnökhelyettese, házigazda a Maconkai-víztározó és tórendszere jelenéről és jövőjéről, végül dr. Áder János köztársasági elnök tolmácsolta szavait a klímapolitikai összefogás fontosságáról.
A klímapolitikai összefogás bejelentése
A sajtótájékoztató után megkezdték a horgászverseny ünnepélyes eredményhirdetését. A bajnoki szektorban Döme Gábor, a Haldorádó Team tulajdonosa, világbajnoki ezüstérmes 14.750 grammal végzett az élen, megelőzve Gurisatti Gyula (9920 g) és Csillag László (9600 g) világbajnok horgászokat.
A nagykövetek közül a harmadik helyen Trokán Péter (1490 g) Jászai Mari díjas színész, a másodikon Erdei Zsolt (1900 g) világ- és Európa-bajnok ökölvívó, az elsőn pedig Cseh László (2050 g) világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes úszó végzett.
A harmadik, összevont meghívotti csoportban a dobogó legfelső fokára Siklósi Béla (4270 g), a Velencei-tavi HESZ elnöke, a másodikra Baranyai Lőrinc (2910 g), a Komárom-Esztergom HESZ elnöke, a harmadikra pedig Kapitány Zsolt (2810 g), a Baranya HESZ ügyvezető igazgatója állhatott fel.
Ezt követően átadásra került a Benedek Ákos szobrászművész által alkotott vándordíj is a győztes nagykövetnek, illetve a MOHOSZ részéről egyéb díjak, elismerések átadására is sor került. Megyénkből Becsó Zsolt, Skuczi Nándor, dr. Dérer István, a gyakorló horgászként is eredményes dr. Nagy László megyei rendőr-főkapitány, valamint a szervezők részéről Ignácz Olivér és Kecskés Attila került elismerésre.
Straub Dezső, Besenyei Péter, Bokor Károly, dr. Szűcs Lajos, Reviczky Gábor,
dr. Áder János, Cseh László, Erdei Zsolt, Trokán Péter: együtt a magyar horgászat nagykövetei
Végül a eseményen, késő délután aláírásra került az a “Magyar Csapat” sporttámogatási szándéknyilatkozat, amely szerint a magyar horgászsportot számos cég gyémánt-, arany-, illetve ezüst fokozatú támogatóként fogja segíteni a jövőben, különös figyelemmel a gyermek és ifjúsági utánpótlás biztosítására is. Szép és eredményes nap zárult Maconkán, a magyar horgászat talán legnagyobb társasági rendezvényén!
Forrás és teljes cikk:
http://mohosz.hu/cikk135.html