Közel ezer horgászjelölt vizsgázott az idén Békés megyében – utolsó vizsga: november 25.

Az idei év egyszersmind történelminek és rendhagyónak számított az állami horgászvizsga bizonyítvány megszerzését illetően, amely tudvalévőn a horgásszá válás első lépcsőjeként Magyarországon jogszabályi előírás.

Történelmi jelentőségét az adta, hogy az évtizedekig „offline” írásbeli és szóbeli vizsgáztatás rendszere 2021. évtől gyökeresen átalakult. Az idei évvel kezdődően hazánkban horgászvizsga kizárólag online tehető, a jelöltek elektronikus regisztrációt követően, adott időpontban és vizsgahelyszíneken, táblagépeken kitöltendő teszt formájában adhatnak számot a horgászatra vonatkozó jogszabályi előírásokról, a horgászatot érintő etikai kérdésekről, a Magyarországon honos halfajokról.

Békés megyében a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége koordinálásával öt térségi vizsgabizottság állt munkába az év elején, az első online horgászvizsgákra 2021. február 25-én került sor a KHESZ békéscsabai székházában, három egymást követő turnusban.

Az izgalmas újszerűséggel kezdődő vizsgaév rendhagyóságát a tavalyi évhez hasonlóan ismét a járványügyi korlátozások adták, amelynek következtében március 8-tól április közepéig országosan szünetelt a horgászvizsgáztatás.

A nyitás után a meghirdetett időpontoknak megfelelően bonyolódtak a vizsgaprogramok, természetesen az adott szabályozásnak megfelelő maszkviselési kötelezettséggel, illetve a vizsgázók egyidejű létszámának korlátozásával.

KHESZ térségi vizsgabizottságainak időpontjaira 2021. évben 1110 fő regisztrált, a megjelent 918 főből 797 tett sikeres horgászvizsgát. Ez ugyan némi visszaesést jelent a múlt évi adatokhoz képest, de a járvánnyal súlyosan vegzált szezonkezdés és az online rendszer újszerűsége miatt ez nem meglepő.

Az új vizsgarendszerről a próbaévet elmondva összeségében kijelenthető, hogy kétségkívül korszakos előrelépést jelentett a horgászathoz szükséges előfeltételek teljesítéséhez. Az elektronikus vizsgafelületet kortól és nemtől függetlenül minden vizsgajelölt problémamentesen kezelni tudta, a vizsgák zökkenőmentesen zajlottak.

Az utolsó idei Békés megyei horgászvizsgát a Békéscsaba és térsége vizsgabizottság tartja 2021. november 25-én a szövetség békéscsabai székházában, amelyre a horgaszjegy.hu rendszerében lehet elektronikusan jelentkezni. A téli szünet után várhatóan 2022. februárjában nyílnak meg a KHESZ vizsgabizottságainak új horgászvizsga időpontjai, amelyre minden horgászjelölt regisztrációját szeretettel várjuk.

A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége ezúton mond köszönetet a vizsgabizottsági tagoknak az egész évben végzett kitartó horgásztársadalmi munkájukért, egyben gratulál az állami horgászvizsgát idei évben megszerző Horgásztársaknak.