Martincsek István nyerte az idei Timár Mix − Miniker Pontyfogó Kupa versenysorozatot

Több bajnokesélyes is gyülekezett 2016. október 09-e csípős hajnalán a Doboz melletti SA-PI tavon, hogy az utolsó versenynapon eldöntse ki lesz a Timár Mix- Miniker Ponytfogó Kupa  2016. évi összetett győztese. E mellett az aznapi dobogós helyezésekért járó elegáns kupákért is harcba szálltak a sorsoláson megjelentek.

Izgalmas vetélkedés előtt álltak, hiszen öt korábbi versenynapot követően hárman is – Martincsek István, Lengyel István, Katona Bálint – azonos ponttal álltak az összetett tabellán, de „beleszólhattak” még a végeredménybe Nyári Tamás, Hajdú János, Lipták Zsolt, Dezső Imre és Tóth Zoltán is.

Csak emlékeztetőül: minden versenynapon az első tíz versenyző pontot kap, az első helyezett 10, a második 9, a harmadik 8 pontot, és így tovább visszafelé, majd a verseny végén legtöbb pontot szerzett versenyző lesz Timár Mix – Miniker Békés megyei pontyfogó bajnoka. Hogy izgalmasabb legyen, a szabályok szerint a két legrosszabb versenynap eredményét a végeredmény szempontjából figyelmen kívül kell hagyni.

Talán a lehűlő víz, talán a halak szemérmessége vagy a közeledő hidegfront volt az oka, de nehézkesen indult a halfogás, azonban kis idő múlva itt is-ott is hajladoztak – elsősorban most – a matchbotok. A két forduló között a tógazda jóvoltából egy finom babgulyás mellett beszélhették meg a résztvevők az első forduló tapasztalatait, a második forduló elképzeléseit.

Az elképzelések közül bizonyosan Tóth Zoltáné jött be a legjobban, hiszen magabiztosan nyerte a versenyt a jól hajrázó Potecz Attila és Lipták Zsolt előtt. Érdekes színfoltja volt a napnak Tóth Zoltán által a verseny vége előtt megakasztott, de már a lefújás után megszákolt több, mint tíz kilós busa megfogása. Hál Istennek, nem hiányzott a végelszámoláskor…

Tekintettel arra, hogy az összetett élbolyból Katona Bálint nem vett részt a versenyen („mentségére” legyen szólva a Maros Mix Feeder Kupán indult); Lengyel István jó szokásától eltérően most nem szerzett pontot; Martincsek István azonban az utolsó versenynapon is pontszerző helyen zárt, így az összetett verseny győztesét, a jövő évi címvédőt benne tisztelhetjük. Ez utóbbi titulus azért is indokolt, mert, ahogy Nyári Tamástól, a verseny szervezőjétől és támogatójától megtudtuk, jövőre is szeretné folytatni ezt a Békés megyében már hagyománnyá vált és rangot szerzett versenysorozatot.

De mivel jövő tavasz még messze van, mindenkit vár még egy évadzáró buliversenyre a SA-PI tavon november 13-án (nem pénteken (!), hanem szokás szerint vasárnapon…).

Cikk, fotók: Dr. Kutyej Lajos

A 2016. október 9-i forduló eredménye:

Helyezés Versenyző Helyezési szám
1. Tóth Zoltán 2
2. Potecz Attila 2
3. Lipták Zsolt 2
4. Veres Gábor 3
5. Erdődi András 5
6. Nyári Tamás 6
7. Martincsek István 6
8. Varsányi Miklós 6
9. Hollósi László 6
10. Dezső Imre  6,5
11. dr. Kutyej Lajos  6,5
12. Szabó József 7
13. Hajdú János 7
14. Takács Martin 7
15. Szoták Róbert 7,5
16. Szabó Tibor 7,5
17. Kiss István 8
18. Lengyel István 8
19. Lepák Miklós 8
20. Horváth Gusztáv 9

 

A Timár Mix − Miniker Kupa összetett végeredménye (pontot szerzett versenyzők)

Helyezés Versenyző Pontszám
1. Martincsek István 28
2-5. Tóth Zoltán 26
Katona Bálint 26
Lengyel István 26
Lipták Zsolt 26
6. Nyári Tamás 25
7. Hajdú János 20
8. Erdődi András 19
9. Dezső Imre 18
10. Lepák Miklós 15
11-12. Szabó József 14
Szabó Tibor 14
13. Kiss István 13
14. Szűcs Attila 10
15-16. Potecz Attila  9
Szoták Róbert 9
17. Veres Gábor 7
18-19. Farkas Zoltán 6
Takács Martin 6
20. Varsányi Miklós 3
21-22. Hollósi László 2
Pelyák István 2
23.. dr. Bagdi Árpád 1