Ókörösi óriáspontytól a félméteres gardáig – színesen indul az idei fogási lista

Az évről-évre ismétlődő „Szép fogások – küldjön és nyerjen!” nyereményjátékunkra érkezett fogási beszámolók feldolgozása elkezdődött és kijelenthetjük: olyan horgászélmények sorjáznak elő általuk, amelyekben a „szépség” ismét örvendetesen színesen mutatkozik meg horgászvizeinket illetően.

Az már az előző évi beszámolókból is kitűnt, hogy sok horgász szívesen küld be olyan fogásokat, amelyeknek nem csupán a klasszikusan lehengerlő méretek adnak hírértéki létjogosultságot, hanem a fogási listákon ritkábban feltűnő fajként való megbecsülése, vagy éppen védett halként történő kézbe kerülése.

Ennek okán listánk elő beszámolói között köszönthetjük többek között Urabancsek Zoltán fél kilós vörösszárnyú keszegét, Nagy István közel fél méteres gardáját és Csökmei Henrik „dr. Harka Ákos szerint is tekintélyes méretű” sujtásos küsz fogását is.

Persze mellettük listakezdőként szintén ott sorakoznak vizeink klasszikus óriásai, amelyek közül ki kell emelnünk Lipták András 9 kilót fölöző süllőkirálynőjét, illetve Laduver László hamisítatlanul vad küllemű 18,7 kilogrammos tőpontyát, amelynek mérete – tekintettel az Ókörösnek is hívott Gerlai-holtág csatornai jellegére – kifejezetten „ijesztőnek” hat.

Listánk innentől hétről-hétre folyamatosan bővül és biztosak vagyunk abban, jó néhány csodás körös-vidéki horgászélmény fog még előkerülni az idei év tarsolyából.


Küldjön Ön is beszámolót szép fogásairól és nyerjen területi jegyet 2021. évre!

A 2020. évi fogási beszámolók az alábbi linken érhetőek el.
https://www.khesz.hu/fogasi-beszamolo/2020-ev/

Nyereményjátékunk leírása az alábbi linken található.
https://www.khesz.hu/szep-fogasok/