Szép fogások sorsolás 2018. évi hivatalos nyerteslistája

Szövetségünk, a korábban meghirdetett módon, élő videós bejelentkezés kíséretében megtartotta a 2018. évi „Szép fogások –  Küldjön és nyerjen!” elnevezésű nyereményjátékának sorsolással egybekötött eredményhirdetését. A sorsolást megelőzően néhány érdekesség is elhangozott, amelyek a feldolgozásra került 152 db fogási beszámolót fémjelezték.

Eszerint a legtöbb bejelentés a Kettős-Körösről érkezett (39), ezt követte a Kákafoki-holtág (22), a Hármas-Körös (16), a Félhalmi-holtág (15), a Békésszentandrási Sirató-holtág (11). Külön említést érdemelt a Gerlai-holtág és az Élővíz-csatorna is, amelyek csatorna jellegű víztestük ellenére számos szép fogással gazdagították a tavalyi fogási listát.

Ki kell emelni, hogy a beszámolókban 21 halfaj egyedei tűntek fel, a többségi erőrendet a ponty (46), az amur (30), a süllő (19), a harcsa (16), a csuka (12), a balin (6) és a compó (3) képviselte.


A süllő, mint a beszámolók harmadik leggyakoribb fogása örvendetes ragadozós hír

Elsőként a játékban már előre meghirdetett legnagyobb fogások kategória került ismertetésre, ponty, amur, süllő, harcsa, csuka, balin, compó, dévérkeszeg halfajok és további két „egyéb” választott halfaj tekintetében. Ezen felül plusz díjazottakként olyan nem fogható, illetve védett halfajok élővizekről származó beszámolói is kiválasztásra kerültek, amelyek nem termetükkel, hanem különleges státuszukkal és jellemző körösi „őshonosságukkal” szintén érdemesnek találtattak az elismerésre.

Ezt követően sorsolás útján további 10 beküldő került kiválasztására, akik szintén 2019. évre szóló KHESZ éves általános típusú területi jegyet nyertek. (A sorsolásban a már előzőleg kiválasztott legnagyobb hal, választott halfaj és nem fogható/védett halfaj kategóriák nyertesei nem vettek részt.)

A 2018. évi „Szép fogások – Küldjön és nyerjen!” nyereményjáték
2019. január 17-én megtartott sorsolásának hivatalos nyerteslistája a vonatkozó fogások szerint:

Legnagyobb hal kategória:

Ponty (27 kg)

  • Nyertes: Albert Attila


Fogási beszámoló / Albert Attila / 2018.09.22. / Tőponty / 27 kg / Kettős-Körös

 

Amur (23,80 kg)

  • Nyertes: Nagy István


Fogási beszámoló / Nagy István /  2018.09.15. / Amur / 23,80 kg / Kettős-Körös

 

Compó (1,2 kg)

  • Nyertes: Varga Imre


Fogási beszámoló / Varga Imre / 2018.06.26. / Compó / 1,20 kg / Sirató-holtág

 

Dévérkeszeg (1,6 kg)

  • Nyertes: Szabó Zsolt


Fogási beszámoló / Szabó Zsolt / 2018.04.25. / Dévérkeszeg / 1,6 kg / Kettős-Körös

 

Süllő (7,31 kg)

  • Nyertes:  Gajdács Zoltán


Fogási beszámoló / Gajdács Zoltán / 2018.09.05. / Süllő / 7,31 kg / Kettős-Körös

 

Balin (5 kg)

  • Nyertes: Szakmári Szabolcs


Fogási beszámoló / Szakmári Szabolcs / 2018.05.05. / Balin / 5 kg / Bsz. Sirató-holtág

 

Csuka (7,7 kg)

  • Nyertes: Munkácsi Lajos


Fogási beszámoló / Munkácsi Lajos / 2018.12.01. / Csuka / 7,7 kg / Endrőd-Középső-holtág

 

Harcsa (28 kg)

  • Nyertes: Viczián Zoltán


Fogási beszámoló / Viczián Zoltán / 2018.07.01. / Harcsa / 28 kg / Hármas-Körös

 

Választott egyéb hal kategória:

Vörösszárnyú keszeg (0,51 kg)

  • Nyertes: Laukó Zoltán


Fogási beszámoló / Laukó Zoltán / 2018.05.16. / Vörösszárnyú keszeg / 0,51 kg / Élővíz-csatorna

 

Jászkeszeg (1,6 kg)

  • Nyertes: Nagy István


Fogási beszámoló / Nagy István / 2018.05.13. / Jászkeszeg / 1,6 kg / Kettős-Körös

 

Nem fogható, illetve védett hal kategória:

Nyúldomolykó (0,15 kg)

  • Nyertes: Vass Norbert


Fogási beszámoló / Vass Norbert / 2018.04.21. / Nyúldomolykó / 0,15 kg / Sebes-Körös

 

Kecsege (50 cm)

  • Nyertes: Szakmári Szilárd


Fogási beszámoló / Szakmári Szilárd / 2018.11.04. / Kecsege / 50 cm / Kettős-Körös

 

Kősüllő (1,24 kg)

  • Nyertes: Lipták András


Fogási beszámoló / Lipták András / 2018.05.19. / Kősüllő / 1,240 kg / Hármas-Körös

 

Magyar bucó (40 cm)

  • Nyertes: Somogyi Zoltán


Fogási beszámoló / Somogyi Zoltán / 2018.10.20. / Magyar bucó / 40 cm / Kettős-Körös

 

Sorsolással kiválasztott nyertesek:

  • Nyertes 1.: Lós István


Fogási beszámoló / Lós István / 2018.07.16. / Amurok / 13,5; 13,8 kg / Kákafoki-holtág

 

  • Nyertes 2.: Kovács István


Fogási beszámoló / Kovács István / 2018.08.30. / Harcsa / 7,5 kg / Kettős-Körös

 

  • Nyertes 3.: Schmidt Zoltán


Fogási beszámoló / Schmidt Zoltán / 2018.04.07. / Harcsa / 7,94 kg / Kettős-Körös

 

  • Nyertes 4.: Kerekes Csaba András


Fogási beszámoló / Kerekes Csaba András / 2018.04.22. / Vágótok / Fás-tó

 

  • Nyertes 5.: Horváth Mónika


Fogási beszámoló / Horváth Mónika / 2018.09.25. / Csuka / 3,75 kg / Kettős-Körös

 

  • Nyertes 6.: Czinanó Lajos


Fogási beszámoló / Czinanó Lajos / 2018.06.28. / Nyurgaponty / 12,20 kg / Kettős-Körös

 

  • Nyertes 7.: Tokai Roland


Fogási beszámoló / Tokai Roland / 2018.08.26. Amur / 16 kg / Kettős-Körös

 

  • Nyertes 8.: Felegyi Péter


Fogási beszámoló / Felegyei Péter / 2018.04.19. / Tükörponty / 9,14 kg / Félhalmi-holtág

 

  • Nyertes 9.: Havai Zsolt


Fogási beszámoló / Havai Zsolt / 2018.09.18. / Süllő / 6,60 kg / Kettős-Körös

 

  • Nyertes 10.: Laukó János


Fogási beszámoló / Laukó János / 2018.09.13. / Tőponty / 11 kg / Kettős-Körös

 

2018. évi szép fogások nyereményjáték hivatalos nyerteslista
Nyertes Fogott hal Súly
Legnagyobb hal (meghatározott faj) kategória:
Albert Attila Ponty 27 kg
Nagy István Amur 23,80 kg
Varga Imre Compó 1,2 kg
Szabó Zsolt Dévérkeszeg 1,6 kg
Gajdács Zoltán Süllő 7,31 kg
Szakmári Szabolcs Balin 5 kg
Munkácsi Lajos Csuka 7,7 kg
Viczián Zoltán Harcsa 28 kg
Választott egyéb hal kategória:
Laukó Zoltán Vörösszárnyú keszeg 0,51 kg
Nagy István Jászkeszeg 1,6 kg
Nem fogható, illetve védett hal kategória:
Vass Norbert Nyúldomolykó 0,15 kg
Szakmári Szilárd Kecsege 50 cm
Lipták András Kősüllő 1,24 kg
Somogyi Zoltán Magyar bucó 40 cm
Sorsolással kiválasztott nyertesek:
Lós István Amur 13,8 kg
Kovács István Harcsa 7,5 kg
Schmidt Zoltán Harcsa 7,94 kg
Kerekes Csaba András Vágótok
Horváth Mónika Csuka 3,75 kg
Czinanó Lajos Ponty 12,2 kg
Tokai Roland Amur 16 kg
Felegyi Péter Ponty 9,14 kg
Havai Zsolt Süllő 6,6 kg
Laukó János Ponty 11 kg

Nyerteseinknek, területi jegyeiket a Szövetség székházában vehetik át (5600 Békéscsaba, Bajza u. 11), vagy ha erre nincs lehetőségük, elérhetőségeinken történő egyezetés szerint jutatjuk el részükre.

Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy játékunkat néhány változtatást eszközölve idén is meghirdetjük, az erre vonatkozó részletes kiírást hamarosan közzétesszük.

Végezetül minden beküldőnknek megköszönjük a játékban való részvételt, fogásaikhoz gratulálunk, hasonló élményeket kívánva az idei esztendőre is!

(A sorsolás alatt készített élővideós bejelentkezés facebook oldalunkon megtekinthető.)