A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság január 30-i tájékoztatásában olvasható, hogy az elkövetkező években 50 hektár területen tervezik…
Kategória: Hírek
Gereblyézték a dunai harcsákat Mohácsnál
Négyfős társaság ellen indítottak állatkínzás gyanúja miatt eljárást a vízirendőrök, akik tiltott módszerrel hét darab kettő…
Tagegyesületeink jegyforgalmazóinak – Nem elérhető ma a SZÁK program
A NÉBIH (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal), illetve a Békés Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Ig. Vadászati és Halászati Osztály…
„Szárazér, a mi vizünk” alkotói pályázat
A Végegyházi Sporthorgász Egyesület alkotói pályázatot hirdet, melynek témája természeti kincsünk, a Száraz-ér. Pályázni lehet fotóval,…
Tudatosítanák a Száraz-ér védettségét
„Tudatosítanák a Száraz-ér védettségét” címmel jelent meg a mai napon a beol cikke. „A Száraz-érnek két…
KHESZ versenyprogram előzetes
A KHESZ Verseny Szakbizottsága január 22-i megbeszélésén – az egyesületek versenyidőpontjai tervezésének megkönnyítése és az ütközések…
Közgyűlések január-február hónapban
A KHESZ Tagegyesületei közül az év első közgyűlését a Gyulai Dolgozók Horgász Egyesülete tartotta január 12-én…
Huszadik alkalommal, február 14-17. között FeHoVa
Az idén 20. alkalommal, február 14-17 között kerül megrendezésre a Hungexpo által a FeHoVa, a Fegyver,…
Huszadik alkalommal, február 14-17. között FeHoVa
Az idén 20. alkalommal, február 14-17 között kerül megrendezésre a Hungexpo által a FeHoVa, a Fegyver,…
Több mázsányi élő halat zsúfoltak be furgonjukba az orvhalászok
Lopott halat szállító orvhalászok buktak le több mázsányi zsákmányukkal Szolnokon – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság…