Tél a víz alatt – az egyes halfajok vermelésének sajátosságai

Decemberben járunk, számos hal a téli pihenőhelyén igyekszik „átvermelni” a hideg időszakot. A következő cikk arra igyekszik rávilágítani, hogy miért is olyan fontos a halak téli nyugalmának biztosítása, illetve hogy mi is történik ilyenkor a víz alatt.

A különböző halfajok téli viselkedési szokásai lényegesen eltérnek egymástól, sőt egy adott faj esetében is jelentős különbségek lehetnek az élőhely jellegzetességeitől függően (pl.: állóvíz vagy folyóvíz). A halak életfunkcióinak intenzitását és a táplálékfelvétel gyakoriságát elsősorban a vízhőmérséklet, és az azzal arányosan változó oldott oxigén koncentrációja határozza meg. A tél közeledtével a fokozatosan csökkenő hőmérsékleti viszonyok miatt az anyagcsere folyamatokat generáló enzimaktivitás sokkal alacsonyabb, megszűnik a testtömeg-gyarapodás, a halaknak csupán a légzésre, illetve a szervműködésre fordított létfenntartó energiaszükséglete van, melyet fajtól függően leginkább az ősz folyamán felhalmozott tartalék zsírkészletük feléléséből fedeznek.


Az egyes halfajok vermelési tulajdonságai különbözőek

A zsír egy kisebb része szervi zsírként halmozódik fel a belső szervek körül, melynek igen jelentős az élettani szerepe, hiánya szervműködési zavarokat eredményezhet. A testzsír nagyobb része a depó, vagy más néven tartalékzsír, melynek nagyobb hányada a hasüregben, a kisebbik a hát felső szakasza mentén halmozódik fel. Ha a hal zsírkészlete ősszel hiányos, akkor nyugtalanul telel, tavaszra legyengülhet, és a szervezet védekezőképessége zavart szenvedhet.


A “depózsír” felhalmozódása

A halak felhalmozott zsírtartalékai, néhány külső eredetű negatív stresszhatás következtében fokozott ütemben fogyhatnak. Ilyen stresszor lehet a vermelőhelyek környékén történő intenzív horgászat, a gyakori csónakhasználat, amely menekülésre, intenzív mozgásra kényszerítheti a telelő halállományt.  Nyugtalaníthatja a halakat a korcsolyázás által keltett rezgés, de természetes zavaró hatások is előfordulhatnak (pl.: vidrák vagy kormoránok jelenléte). Ezek hatására a halak zsírkészlete a tavasz beköszönte előtt elfogyhat, kondíciójuk és ellenálló képességük drasztikusan csökkenhet, szélsőséges esetekben elpusztulhatnak. Mindezek megelőzése céljából, mindent meg kell tennünk a vermelő halak nyugalmának biztosítása érdekében. 

A vermelés szó hallatán legtöbbünknek a ponty téli viselkedési szokásai jutnak eszünkbe, ezért először e halfaj jellegzetességeire térjünk ki, állóvízi környezetben. A víz hőmérsékletének fokozatos csökkenésével a pontyok a melegebb hőtartományú területeket keresve, a mélyebb vízrétegekbe húzódnak. A tévhitekkel ellentétben nem az iszapos mederfeneket keresik, ahová beássák magukat, hanem ellenkezőleg, a kemény aljzatú, főként agyagos szakaszokat választják. Ha ugyanis a kopoltyúfedél mozgása által iszap-szemcsék kerülnek az oxigén felvételéért felelős kopoltyúlemezek felületére, légzészavar léphet fel.


Számos tévhit él köztudatban a halak téli életciklusával kapcsolatban

Ezen kívül, ha tehetik, olyan vízszakaszt keresnek, ahol az áramlási viszonyok is kedvezőek. Ez azért fontos, mert a légzés során leadott nitrogéntartalmú anyagcseretermékek (pl.: ammónia), magas koncentrációban halmozódhat fel a kopoltyúk körül, mely mérgezést is okozhat. Az áramlatok viszont a képződött anyagcseretermékeket elsodorják, helyette friss oldott oxigént szállítanak a kopoltyúk légzőfelületére. A folyamat hatékonyságát növelve, a ponty mellúszói mozgatásával további friss vizet áramoltat a kopoltyúira. A pontyok alkalmanként a téli időszakban is táplálkoznak. A táplálékfelvételt ekkor elsősorban a vízhőmérséklet kismértékű napi ingadozása befolyásolja. Ideje, általában a legmelegebb kora délutáni órákra esik.


Fontos, hogy a vermelőhelyek környéke zavarásmentes legyen

A különböző keszegfajok, kis eltéréssel ugyan, de hasonlóképpen telelnek, mint a ponty. Jellemzőjük, hogy viszonylag nagy egyedszámú rajokat képeznek, és egy rajba általában azonos korosztályú- és méretű halegyedek tömörülnek. Különösen igaz ez a bodorkára, a vörösszárnyú keszegre és a küszre. A túlélés érdekében a keszegek is a mélyebb vízrészeket keresik fel. A szintén a legmelegebb órákra eső táplálkozási ciklusuk alatt a vermelőhely környékén maradva ugyan, de nagyobb területet járnak be.

A ragadozó halfajok közül a csuka, késő ősszel a vermelésre készülő keszegrajok „felkutatására” indul. E folyamat időpontját azonban a vízhőmérséklet csökkenésén kívül, az egyes keszegfajok egyedszáma, a rajok nagysága- és azok vándorlási útvonalai is befolyásolják. A csuka, a vonuló táplálékhal-rajokat követi téli tartózkodási helyükre és általában egészen tavaszig ott is marad, szükség szerint táplálkozik. A rajok körüli elhelyezkedésük, meghatározott dominancia-viszonyok szerint történik. Ha a csukák egyedszáma túl magas a táplálékhal mennyiségéhez képest, akkor kannibalizmus is könnyen kialakulhat, melynek esélyét a méretbeli eloszlásuk növekedése tovább erősíti.


Radarkép egy vermelőhely megbolygatott halairól

A süllő téli táplálkozási szokása a csukáéhoz hasonló, bár kevésbé intenzív. Mivel a két ragadozó halfaj közül egy adott élőhelyen a csuka a dominánsabb, erőszakosabb, így általában nehezen tűrik egymás közvetlen közelségét. A harcsa viszont, vizsgálatok szerint 5 Celsius-fokos vízhőmérséklet alatt szinte egyáltalán nem táplálkozik. Kivételek előfordulhatnak ugyan, de általában az adott állóvíz mély, gödrös, akadós részein vészeli át a telet.


Egyes halfajok téli aktivitása a horgásztapasztalatok alapján

Állóvízi környezetben télen is veszélyforrást jelenthet a vastag iszapréteg, melyben a szerves anyagok bomlása következtében nagy mennyiségű metán és kénhidrogén halmozódhat fel. Ezek, a halak számára magas koncentrációban mérgező gázok elsősorban alacsony légnyomásértékek esetén, az iszapból kiszabadulva a víztérbe kerülhetnek.  Ha a vízfelszínt nem fedi jégpáncél, akkor az említett gázok a légkörbe távoznak, jégborítás esetén viszont olyan magas koncentrációban is felhalmozódhatnak, mely már halpusztulást idézhet elő. Emiatt fontos a tavak okszerű lékelése.


Elpusztult busa egy holtág jege alatt (Fotó: Szula János)

A pontyok és más békés halfajok, folyóvízben történő vermelési szokásaira jellemző, hogy viszonylag mély folyószakaszokat keresnek, ahol a lehető legkisebb a sodrás. Erre azért van szükségük, hogy a létfenntartó energiaszükségleten felüli energiafelhasználásuk minimális legyen. E folyamat érdekében, akár több kilométert is vándorolhatnak a halak a nyári, és a téli tartózkodási helyeik között. Egyes ragadozó halfajok is vándorolnak. Útvonalukat ebben az esetben is elsősorban a táplálékhal-rajok mozgása határozza meg.


A domolykó télen is aktív életmódot folytat

Vannak olyan kifejezetten folyóvízi halfajok, melyek viszont télen a legaktívabbak. Közéjük tartozik a menyhal. Ezen kívül a márna, a paduc és a domolykó is viszonylag aktív táplálkozást folytat a téli időszak során, vándorlási szokásaikat azonban, főleg a Körösök esetében, a téli és a nyári vízállás különbségei határozzák meg elsődlegesen. Az említett halfajok, magas oxigénigényük miatt, csak télen húzódnak magasabb egyedszámban a nyáron duzzasztott, gyakran állóvízi jelleget öltő, de télen optimális életfeltételeket biztosító folyószakaszokra.

! A szövetségi vízterületek egyes szakaszain a halak téli nyugalmának biztosítása érdekében december 1-től március 1-ig horgászati tilalom van érvényben! A pontos helyszínekről tájékoztatás ITT.

A vermelési szokások sajátosságait összefoglalva megállapítható, hogy az egyes halfajok téli viselkedésének jellemzőit álló-, és folyóvíz esetében is összetett környezeti, és emberi tényezők alakítják, befolyásolják, melyek megismerése további részletes megfigyeléseket, és vizsgálatokat igényel.

Forrás: Körös-Horgász archívum
Cikk: Boltizár Ottó
Fotó, grafika: Tószögi György

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük