Szélesebb körűvé válik a halgazdálkodási jog hasznosítása

Az Országgyűlés elfogadta a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény módosítását, amely megerősíti a természetes…

Békésszentandrási duzzasztás megszüntetése

A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint a Krösök felső szakaszán érkező kisebb árhullámok fogadása és zavartalan…

Nincs horgászvizsgád? – Szerezz még idén!

Szövetségünk Ifi Klubjának záróeseménye idén is egy izgalmas lehetőség jegyében telik. Azok a gyerekek és ifik…

Győri a világ horgászvezetője

Bárhol jár a nagyvilágban, mindenütt szabadon horgászhatna, mégsem ez motiválja, sokkal inkább az, hogy mindenütt népszerűsítse…

Ivadék ponty és compó telepítés a KHESZ vizeibe

Szövetségünk 2015. november 16-án hétfőn a kezelésében lévő holtágakba, tavakba és csatornaszakaszokra ivadék korú 5-7 dkg-os…

Gyulai duzzasztó – duzzasztás megszüntetése

A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint a Gyulai duzzasztó tömlőjének vizsgálata miatt a duzzasztást 2015. november…

Egységes horgászokmányok kiadását kezdeményezte a MOHOSZ

A tegnapi napon sikeresen zárult jogszabály-módosítási egyeztetésen túl a MOHOSZ egységes horgászokmányok kiadását is kezdeményezte, ami…

Sikeresen zárult a MOHOSZ jogszabály-módosítási kezdeményezése a horgászok, a halak és a vizek érdekében

Folytatva az elmúlt időszak sikeres gyakorlatát, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) és stratégiai partnere, a Magyar Országos…

Vigyázat! – rapsicveszély!

November közepén járunk. A nyári horgászhelyeket avar lepi, a vízparti telkek sokféle zaja tovatűnt, holtágat, folyót,…

Angolnamisszió – versenyfutás az idővel

Az utóbbi hetekben számos hírportál számolt be arról, hogy a gödöllői Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszékének…